Talán a James Bond sorozat lehet, amiben arcrészletek voltak a főcím alatt, nem emlékszem melyik volt a sorban, de ez a kép arra emlékeztet, ha első benyomásomra hallgatok. De minél többet nézem, annál erősebb az, hogy van ebben valami szomorú tárgyilagosság, valami magány, egyedüllét. Érdekes, mert nem tudom megmondani, mi az, ami miatt ez az érzés kerekedik bennem felül, lehet, hogy a sötét tónusok, lehet, hogy a szem, a tárgyilagos, szigorú száj, lehet, hogy a kéz. Ez utóbbira külön is felhívnám a figyelmet, mert nem csak a bőrtónusok azok, amiket jól ad vissza a fekete-fehér itt, hanem a gesztus egyszerűsége is erőt ad, elgondolkodtat. Tehát miközben - mint a régi Bizottság számnál - megvan a leltár is, de mindez nem egyszerű maszkolás, nem csak egy formakereső játék, hanem egyben önjellemzés is. Kíváncsian várom, hogy Zoli küldjön még önportrékat, mert ahogy érzem, sok réteg van, sok fátyol, amit érdemes felfejteni. (hegyi)
értékelés:
Köszönöm az értékelést!