Három réteget kapunk, egyforma súllyal, ezért a nézőnek kéne döntenie, hogy őt mi érdekli ebből, de az nem jó, ha a nézőre bízzuk a dolgokat. Egyik a lemez és a rajta lévő árnyékok, a másik a függöny, a harmadik az ablak. Ez három sáv. Ha picit bamba vagyok, akkor nézem a középsőt, ami a legkevésbé érdekes, mert az van középen. Tehát ha a néző nem tud dönteni a kép alapján, akkor valószínű az alkotó se tudott dönteni, neki mi a fontos, miért készítette a képet, vagyis a megoldás az, ha pontosan tudjuk, mit akarunk, akkor az magától megoldja a formát és alig kell csiszolni majd rajta a készítésnél. Fény és árnyék, ez a lecke, de nem tudom, hogy mindehhez most hogyan kapcsolódik Illyés Kinga, a Kisherceg, a függöny, az ablak, az árnyék, vagyis fel van dobva a vászonra sok minden, és kép lett belőle, csak nem tudni, mire megy ki a fuvar. (hegyi)
A forma gyakorolható.... blablabla. A fejben van gondolat, érzés és tapasztalás. Formát keres. Ha a formát nem gyakoroljuk, akkor nem jön ki a fejből semmi, mert nem talál formát. Ez nem munkaverseny, hogy ki tud egységnyi idő alatt több 3 csillagos leckét csinálni, mert odáig el kell jutni, és az idő. Nagy utat tettél meg, erre legyél büszke, és van előtted is nagy út, ez meg biztonságot ad abban, hogy van mit tenned, tapasztalnod még.
Ha a csendéletet veszed példának, eltelt pár hónap, mióta mondtam, hogy kezdj el vele foglalkozni, készült mondjuk 10 kép. Ha majd készül 100, akkor kezd majd a forma rutin lenni, és kezd előbújni majd a tartalom. Türelem. A hosszú élet ritka.
Akármi a lecke, az szerintem teljesen rendben van, hogy az első X kép csak kapirgálja a felszínt, nem talál. Miért, amikor nyelvet tanulunk, egyből irodalmi angollal szólunk a kerálnő nyelvén? This is a chair. This is a table. My name is Zsolt. Magyarán nem arról szólnak a leckék, hogy profi fotósoktól megrendeltünk fejenként egy-egy csendéletet a szobánk falára, hanem hogy gyakoroljunk, gyakoroljunk, gyakoroljunk.