Színkedvelőknek ajánlom, még ha Feri és Laci meg is köveznek érte. Róma, 2o11. április-május.
Érdekes, hogy most ezeknek a képeknek bennem olyan hatása lett, mintha színes negatívokat nézegetnék. Emlékszem az első tekercs színes negatívomra, ahogy nézegettem, próbáltam megfejteni, mi micsoda, és logikát kerestem benne, hogy ami ott zöld, az milyen lehet igaziban, és az volt az érdekes ebben a felfedezésben nekem, hogy attól függetlenül, hogy a kép formailag ugyanazokat az elemeket tartalmazta, mint a valós világ, de mégis, valami okból a színeltolások miatt nem találtam benne azt az esztétikai fogódzót, ami összefogta volna a képet. Most itt is hasonló érzésem van, hogy bár a formák felismerhetőek, de olyan erős az áttétel a színekben, hogy ez zavarba ejt. Elidegenítő a hatás, azaz a valós helyzet mintha egy mozifilmen látnám, úgy hat rám, hogy az elvonatkoztatás miatt idegennek érzem magam benne. A képek közül az első az, ami mindemellett képes úgy működni, hogy nem akarom mindenáron visszaforgatni a színeit, hanem elfogadom ezt a locsolócsövet, ezt a kéket, és bár nem könnyen, de be tudom fogadni az élményt. A többinél nem tudok tovább lépni, valami akadályoz, feszélyez, és azt nem tudom eldönteni, hogy ez most amiatt van, mert az én konvencióim erősek túlságosan, vagy mert a kimetszések nem írják elég erősen felül a racionalitáshoz való kapaszkodásomat. Az utolsó kép kifejezetten olyan, hogy szinte bosszankodom azon, hogy miért nem kapom ezt meg eredeti színvilágában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezekkel a képekkel gond van, hanem azt, hogy én nem tudok belekerülni a világukba, eljutni oda, hogy ne érdekeljen hogy mi milyen szín, hol mi a forma, és egyáltalán, mi volt a valóság. Féner horizontot felborító Budapest képeivel voltam így, amíg könyvben láttam, hogy az istennek se akart összeállni, miért borul, mi a szabály, hol születik benne az új rend, aztán amikor kiállítást csináltam neki, akkor a monitoron nézve minden összeállt, és azóta nincs ezzel gondom, értem és érzem, és el is fogadtam, sőt, zseniálisnak gondolom, amit tőle kaptam. Itt is kell lennie kulcsnak, csak nem találtam még meg. Ezért nehéz helyzetben vagyok a csillagokat illetően, mert a szubjektív érzettől nem tudok szabadulni, vagyis úgy adok rá 3 csillagot, hogy tudom, hogy jók, tudattal tudom, de érzéssel még nem érzem ugyanezt. (hegyi)
értékelés:
Sándor, tudod mi a legjobb ezekben a képekben? Hogy átsüt rajtuk az élvezet, hogy örömmel csinálod, és ez nagyon jó, akkor is, ha egyik-másik közelebb áll, vagy távolabb, esetleg mondjuk én szubjektíve nem találok kulcsot, mert szerintem az nem is lehet cél, hogy mindenkinek minden egyformán hangulatot hozzon vagy élményt hívjon, ezért is írtam itt, hogy speciel ezek nekem valahogy nem nyílnak ki, míg a másik sor meg meglódította a fantáziám. :)