RÓMAI SZENDVICSEK Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:56Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:56Hegyi Zsolt-2012.03.20. 14:56

RÓMAI SZENDVICSEK
RÓMAI SZENDVICSEK
RÓMAI SZENDVICSEK
RÓMAI SZENDVICSEK

Színkedvelőknek ajánlom, még ha Feri és Laci meg is köveznek érte. Róma, 2o11. április-május.

Érdekes, hogy most ezeknek a képeknek bennem olyan hatása lett, mintha színes negatívokat nézegetnék. Emlékszem az első tekercs színes negatívomra, ahogy nézegettem, próbáltam megfejteni, mi micsoda, és logikát kerestem benne, hogy ami ott zöld, az milyen lehet igaziban, és az volt az érdekes ebben a felfedezésben nekem, hogy attól függetlenül, hogy a kép formailag ugyanazokat az elemeket tartalmazta, mint a valós világ, de mégis, valami okból a színeltolások miatt nem találtam benne azt az esztétikai fogódzót, ami összefogta volna a képet. Most itt is hasonló érzésem van, hogy bár a formák felismerhetőek, de olyan erős az áttétel a színekben, hogy ez zavarba ejt. Elidegenítő a hatás, azaz a valós helyzet mintha egy mozifilmen látnám, úgy hat rám, hogy az elvonatkoztatás miatt idegennek érzem magam benne. A képek közül az első az, ami mindemellett képes úgy működni, hogy nem akarom mindenáron visszaforgatni a színeit, hanem elfogadom ezt a locsolócsövet, ezt a kéket, és bár nem könnyen, de be tudom fogadni az élményt. A többinél nem tudok tovább lépni, valami akadályoz, feszélyez, és azt nem tudom eldönteni, hogy ez most amiatt van, mert az én konvencióim erősek túlságosan, vagy mert a kimetszések nem írják elég erősen felül a racionalitáshoz való kapaszkodásomat. Az utolsó kép kifejezetten olyan, hogy szinte bosszankodom azon, hogy miért nem kapom ezt meg eredeti színvilágában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezekkel a képekkel gond van, hanem azt, hogy én nem tudok belekerülni a világukba, eljutni oda, hogy ne érdekeljen hogy mi milyen szín, hol mi a forma, és egyáltalán, mi volt a valóság. Féner horizontot felborító Budapest képeivel voltam így, amíg könyvben láttam, hogy az istennek se akart összeállni, miért borul, mi a szabály, hol születik benne az új rend, aztán amikor kiállítást csináltam neki, akkor a monitoron nézve minden összeállt, és azóta nincs ezzel gondom, értem és érzem, és el is fogadtam, sőt, zseniálisnak gondolom, amit tőle kaptam. Itt is kell lennie kulcsnak, csak nem találtam még meg. Ezért nehéz helyzetben vagyok a csillagokat illetően, mert a szubjektív érzettől nem tudok szabadulni, vagyis úgy adok rá 3 csillagot, hogy tudom, hogy jók, tudattal tudom, de érzéssel még nem érzem ugyanezt. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Sándor, tudod mi a legjobb ezekben a képekben? Hogy átsüt rajtuk az élvezet, hogy örömmel csinálod, és ez nagyon jó, akkor is, ha egyik-másik közelebb áll, vagy távolabb, esetleg mondjuk én szubjektíve nem találok kulcsot, mert szerintem az nem is lehet cél, hogy mindenkinek minden egyformán hangulatot hozzon vagy élményt hívjon, ezért is írtam itt, hogy speciel ezek nekem valahogy nem nyílnak ki, míg a másik sor meg meglódította a fantáziám. :)

Köszönöm az elemzést. Megint csak adalékként: ha összeveted a két sorozatot, talán látszik, hogy itt kísérletezés folyik a színekkel. A másik sorozatban például van olyan kísérlet (második és harmadik kép), melyben megőrződnek az eredeti színek. Ez tekinthető alapesetnek. A jelen sorozatból a 2-3-4. mindegyikében valóban azok a színek állnak elő, melyek egy színes negatívra jellemzők. Arra nem gondoltam, hogy akinek sok színes negatív volt a kezében, abban bizonyos fixáció alakul ki e színvilághoz. Együttvéve: a kísérleti lehetőségek igen tágak és én élvezettel használom ki őket. Biztos, hogy lesznek, akik némelyik színvilágon kiakadnak.

Nem ismertem Németh Andreát, köszönöm, hogy rávezettél. Menéztem a honlapját: úgy tűnik, hozzád földrajzilag is közel van. Érdekes a street-fotónak ez a festői leágazása. A római szendvicsekből nincs még se kicsi, se nagy print. A többi szendvicsből azonban rövidesen látható lesz egy csokorra való, ha nem is poszter méretben, de 50x67 cm-es táblákon.

Kikerestem újból e sorozatot, mert nagyon beszédes nekem azzal az emberalakkal a harmadik. Nagy kedvencem lett. Időközben már rájöttem arra is, hogy mi lehet ezen ismerős érzés. Ezért is ragadtam újból billentyűzetet:) Nagyon szeretem Németh Andrea festményeit, azok közül ezt a sorozatot is. És amely érzést közvetít nekem a festőnő sorozata, annak íze dereng itt is... És ez valamely nagyon különleges íz! Ebben nem szomorúság vegyül nekem, nem a magány oldódik ki belőle, mégha egyedüli alak is jelenik meg például itt. De az urbánus lét sokszínű zártsága, belső egészének labirintusa. Ezt nagyvárosokban turistaként sosem érzem pont így, de "ottlalóként" mindig megjelenik egy idő után egy időre. Hosszú távon persze feloldódik. Az egész meghökkentő sorozat nagyon jól közvetíti ezt az egyedi polaritást nekem.
És nagyon jó lenne poszter méretben is látni egyszer ezeket a római szendvicseket... :)

Köszönöm, Dávid, a hozzászólásodat. Ha összevonom azzal, amit István írt, akkor az derül ki, hogy sikerült több irányú gondolatokat generálni - és ennek, ugye, örül az ember lelke. Egy azonban biztos, túlfeszített ember nem áll ezek mögött a túlhúzott színek mögött, sőt: igencsak lazán, mondhatni játékosan jöttek és relaxáltan jöttek létre. Én imádom az életet és igen könnyedén veszem. 12 éve járom a mediterráneumot és fényképezem szelid (vad?) szenvedéllyel. Róma mindig kimaradt a fotózásból, mert mint modell nem vonzott. Éveket töltöttem el Rómában életem során, de soha nem fotóztam. Ez a tavalyi 6 hét Róma egy pályavégi jutalomút volt. Nem is igen akartam fényképezni, vagy, ha mégis, nem Rómát, a várost, hanem azt a tomboló életörömöt, melyet nekem ez a város (A VÁROS!) mindig is jelentett.

Szeretem az eféle elvontabb megoldásokat!
Tudom nem kell választani, de nekem mégis a párosak állnak szívemhez, szememhez közel.. Erős színek dinamikus feszes komposztban de mégsem túl harsány ahoz hogy bántó legyen. Nekem ezek egy túlfeszített ember és környezete értelmezések, indirekt módon történő bemutatása; egy szintén túlszaturált mediterrán kultúrkörnyezetből, ami mégis földrajzilag független. Ezekért tetszetős.
Kritikai hangvételűnek tűnik pont ezek miatt.. de lehet hogy tévedek.

üdv
dávid

Kedves István, amit írsz, az nagyon összecseng azzal, ami ösztönöz engem ezeknek a képeknek a készítésére és készítésekor. Egyértelmű, hogy itt nem fotográfiáról van szó, sokkal inkább festészetről. A pikáns a dologban az, hogy közben az egész folyamat szorosan függ a kiindulási képektől, vagyis a fotografálástól: csak akkor kapsz koherens nyersanyagot a végső képhez, ha a komponensek exponálásakor tekintettel vagy azok egymáshoz való viszonyára. Azt is jól látod, hogy itt nem Rómáról, vagy bármilyen más helyszínről van szó, hanem belülről kifele irányuló kifejezésről, mintegy expresszív szín-beszédről. Köszönöm a figyelmedet.

Nagyon izgalmasak ezek a túlszínezett, komplementerekig feszített, egymásra fektetett reflexiók... A helyszínt jóformán a címből ismerem meg - ekként is teljesen univerzális a sorozat. A színorgia vizuális feszítettsége ellenére is nekem mégis nyugalmat árasztanak e fotók - mondjuk inkább műalkotások. Mindegyik stabil, és nyugvóponton van, még az autók is. Zsúfoltságuk ellenére sem hangoskodnak. Ugyan nem értek a lakberendezéshez, de ha minimalista stílusban lenne rendezve lakásom, ezeket vagy ilyen jellegű képeket tennék ki a falra.

Az a külön élmény ebben a technikában számomra, hogy hosszan tudom bogarászni a részleteket, és mégis, egyben is hatnak a képek. Nézegetve igazából a festészettel érzem rokonnak őket, nem is a fotográfiával...
És ebből a sorozatból nem tudnék választani, mert hatnak egymásra e képek, de talán a harmadik, amelyik a legközelebb áll hozzám mind közül... és a negyedik. A második is. No meg az első... Remek!

Üdvözlettel: István

Új hozzászólás