Érdekes ez a kép, azt is gondolhatnánk első pillanatra, hogy tolakodó, hiszen mi ez a közeli beállítás egy meghitt imádkozás közben, de mindezt jól ellenpontozza a bemozdulás, mintha épp csak arra osontunk volna, és épp a varázslat miatt nem mertünk volna a maga konkrétságában belebámulni a férfi arcába. Talán annyi megjegyzés, hogy a gyászhoz hozzáadott volna még ha egy picit feljebb kerül a kamera, itt volna értelme annak, hogy esendőbb lehessen ezáltal a figura. (És zárójelesen írom, mint egy magánüzenet, hogy ugye Feri nem hanyagolsz minket, ugye jön majd az első három lecke is, na nem mintha a régiekkel baj lenne, de ha már újrakezdtük a játékot, gyere, játssz velünk te is!) (hegyi)
értékelés:
Néztem én is ezt a képet, agyaltam rajta, hogy leírjam-e, amit előhozott, de előszóval tán nem lesz gond.
Technikailag az nagyon tetszik, hogy a két fehér csíkocska környékét elszámítva tényleg kifejező, a helyhez szubjektíve illő hangulatot ad.
A tartalomnál nem tudok elszakadni attól, hogy emberileg mi ábrázolódik itt. Nyilván megállhatnék ott, hogy az ember bensője érinthetetlen, úgy okés, ahogy van, nem szabad mérni, hasonlítani máshoz, stb. Mégis (lehet, tán ezért jó éppen a kép?), mert nagyon erősen felhozza azokat az élményeket, amiket ilyen helyzetben éltem át, a keresés, az őszinteség, a félelmek, sokminden benne van, mert itt sokminden belül van. Szóval az alak nagyon jellemző, de olyan, mintha nagyon az embert a saját élményeihez kapcsolja inkább, mintha kiengedné a kezéből azt, hogy ő mutat valamit, amihez csatlakozhatom.
Ezt mondjuk nem tudom, hogy érthető-e valamennyire, de jobban nem hiszem, hogy le tudnám írni...