Ott vagyok. Körülöttem rengetegen... én azonban elvagyok veszve. Keresem magam...
Azt hiszem, hogy azt a hatást, amit érzelmileg a leirat, formailag pedig az árnyékok mutatnak az utómunkával lehetett volna megteremteni a képnél, mert ennek az elhagyatottságnak, a mindenki tudja, hol a helye, csak én maradtam egyedül érzésnek ellentmond most az a fény és szín, amit a fák között látható táj mutat. Picit kevesebb szín, és máris működni kezd az üzenet. (hegyi)
értékelés:
Jajj hogy én ezt de szeretem...Ilyenkor szokták asszem mondani: "mintha én csináltam volna!" (csitt, Ego, most én beszélek). Viszont nekem pont az a fél centi alul ami sok kicsit. A kommentet olvasva utólag már a szobor is disszonáns cseppet, de nem vészes. Ha nem lehetett jobban kiemelni vagy fával eltakarni...
Sz'al jó ez. Lejt-nem lejt ügyileg pedig még ha esetleg a vájtszeműek fel is fedezik azt az 1-2fokos dőlést, amit szoktak - illetve ami (szerintem közel) elkerülhetetlen kézből (illetve nem profi állvánnyal való) fotózás esetén -, ez a kép nem billen semerre sem.
Köszi szépen. :)
Nem, ez a tavalyi tavasz. Csak most sokkal inkább Én vagyok ez a kép, mint akkor.
Azt hiszem ha onnan fényképeztem volna, akkor benne lett volna a képbe egy épület. Talán.
De értem amit mondasz, és tényleg köszi. :))
Hatásos, jó ez a nagy alja a képnek, bizonytalanságot ad a vizes részekkel, miközben minden nagyon zöld. De ez már idei tavasz? Elég nagyok a levelek... De a tavaszi hangulat nagyon megvan, az alakot elsőre viszont nem is vettem észre. A pad és a középső fa között, az úton elsétálva témásabb lett volna talán. Tudom, utólag könnyű... :)
Hűha. Hát igazán köszönöm szépen, hogy ezeket leírtad nekem. :)
Örülök, hogy szereted. Oooo, de még mennyire örülök.