Többször nézegettem már e képet, elgondolkodtató, pontosabban gondolatokat ébresztő, a történet továbbgondolására inspiráló képnek tartom. Magát a történetet persze mindannyian ismerjük, a világnak ebben a szegletében meghatározó szerepet tölt be az emberek világképének, gondolkodásának kialakításában. Andrea Mantegna Halott Krisztus siratása című festménye többek között a mesteri térábrázolás miatt csodálatos, amit ezen a fotón Zsolt is nagyszerűen jelenít meg. Emlékszem, még gyerekkoromban láttam egy hasonló festményt és nagy hatása volt rám, roppant viccesnek találtam, hogy bárhonnan nézem a képet, a lábak mindig felém mutatnak.
   Kiszolgáltatottságot, szomorúságot, csüggedtséget érzek a képet nézve. A nézőpont megválasztása, illetve maga a testhelyzet, ahogyan ennek az ereje teljében levő férfialaknak a teste a vászon által alig takarva itt hever „kiterítve”, ezeket az érzéseket kelti bennem. Ugyanakkor persze ismerem a történet végét, tehát van bennem bizakodás is, és örömteli várakozás a jövőt illetően.
   Nagyon szép plasztikus a világítás a képen, a vászon redői, hajlatai szépen kirajzolódnak, szinte festményszerű, ahogy Halász kolléga is említi. Szépen kiemelkedik az egységes fekete háttérből a test. Mintha már most lebegne. Az élességet is jól választotta meg Zsolt, az előtér, háttér jól, és pont elégségesen különül el. Engem a vöröses fény sem zavar, bár talán tényleg lehetne egy leheletnyivel finomabb, de végül is egy sírkamrában vagyunk mécsesek, gyertyák fényénél. Gratulálok, három csillagot mindenképp adnék rá! (Nagy Zoltán)
értékelés: