Azért jó ez a kép, mert gyönyörűen látni a két megközelítés közti különbséget, még akkor is, ha Ágnes ezt egybe akarta gyúrni valahogy. Az ugyanis primer geg, hogy mi van a valóságban és mi van a tükörben. De ha megfigyeljük, hogy a két kép (tudom, hogy nem kettő, de kezeljük kettőnek) miben különbözik, és ezek a különbségek milyen hatást váltanak ki, akkor ezt a tapasztalást már fel tudjuk a későbbiekben használni. Melyik mit mesél? A valóság romjai, a kopogós fények, a tárgyszerű formák, az állottvizes pohár, a lekonyuló nyomorult levél, a repedések a falon... vagy a másik, a háttér orientalista stílusú házával, a sötét de puhább tónusokkal, a valóságot jótékonyan sötétben hagyó fényekkel, szóval azt kell mondjam, hogy akaratlanul is sikerült Ágnesnek olyat kreálnia, ami tökéletes esztétikai illusztráció. Az más kérdés, hogy épp itt a kép baja is, hogy ez a dolog kevéssé tudatos döntés eredménye, mintsem talált helyzet, és emiatt az alkotó nem döntötte el, mi fontosabb neki, vagyis most a kép kettészakad. Azt kell mondjam, hogy ha mélyebbre megyek az elemzésben, ez egy ismerős alkotói helyzet is, amikor az ember a gyakorlás útjain egyszer csak mélyebbre evez, és eljut olyan terepre, ahol megérinti az a líra, ami még nem sajátja, de onnantól már jóllehet soha nem tud ugyanúgy konkretizálni, tematizálni és tartani magát a talált valóságokhoz, mert megízlelheti a valódi alkotás ízét, amikor a semmiből épít fel egy új világot. Én azt javallom Ágnesnek, hogy most ne tegyen semmit, hanem nézegesse ezt a képet, és vonja le maga a magának való tanulságát. (hegyi)
Jó féle!
grat
d
Kösz a gratokat.