Kedves Sándor, én semmi esetre sem gondolom hogy ez ítélet lenne, pláne nem jelen felállásban! Bízom benne, hogy megegyezünk ebben: nem csak az alkotón és a művén múlik a mű megértése... :)

Kedves István, értem, hol akadtál el. Te vagy a néző, a befogadó, ezért, ha valahol fennakadtál, az ítélet a képre. Tovább magyarázni már magyarázkodás lenne. Legfeljebb azt jegyzem meg, hogy itt az ember – kerekesszék - kerekesszékes ember egy allegória. Az ember itt is – és egyébként is – nem feltétlenül, és nem csak esendő. Ezt, mint témát próbálom körüljárni. Nem egy képben, de még csak nem is egy hármas sorozatban. Ez egy bozontosodó projekt, az elmúlásról, leépülésről, eltávozásról szól. A csütörtökön nyíló kiállításom is már erről szól, bár nem a kerekesszék allegóriájára támaszkodva. A kerekesszék szoros folytatás, az alaptéma egy másik arcát mutatva fel.

Kedves Sándor, evidens számomra útmutatásod - éppen az erős elvonatkoztatási és érzelmi megközelítési hajlamom okozott némi feszültséget korábbi hozzászólásaim esetében. Pedig most sincs másképpen ez velem, csak visszafogom "írógépemet", és próbálok a hozzászólásokban csak arra hivatkozni, ami a fotón van, de komolyan, hasonlóképpen bolyong a fantáziám most is. (Lehet, hogy most eleve ez a gát?)

Az általad is felvetett kérdések, mondhatni instrukciók evidenciák számomra. (Egyedül a betonfal mint akadály nem jelent meg nekem, hisz egyáltalán nem tűnik leküzdhetetlennek még kerekesszékkel sem)

A giaras képen összeállt számomra egy történet. Itt is összeáll egy (nem csak külsőségében), csak nem érzem még kellően a súlypontját. Persze, egészen más lenne, ha az utolsó lenne az üres kép, a kutyusos a második (1,3,2). Akkor azt mondanám, elment sétálni a kutyával. Vagy ha 3,1,2 a sorrend - akkor azt mondom, hogy a kutya után kellett menni. Bizonyára ezekre a megközelítésekre érted a didaktikus jelzőt.

De kifejtem pontosabban, hogy miben kellene a segítség nekem:
Már az első képen a mozdulat eleve vitalitást sugall nekem... Én egy idős, de erős embert látok, érzek abban a székben. A másodikon pedig megtestesül nekem ez a mozgás - elindult a főszereplő. Az előző mozdulat miatt olyan egyértelmű ez nekem. A harmadik... az önmagában is egy történet... Számomra itt az üzenet önmagában, hogy egy kutyát sétáltató kerekesszékes ember eleve tele van életerővel, olyan egyértelmű, de akkor mi szükség az előzőekre? Ezt nem értem, itt van valami amit nem értek, vagy nem érzek...
(Most nem beszélek az egyéb képi evidenciákról , hogy belebegi a képet a meghitt kapcsolat a kutyussal, stb...)

Nem állítom, hogy egy kép attól nem jó, hogy direktbe, szájbarágósan ábrázol egy történetet, például: szőke kislány vegyesboltban selyemcukrot vesz. Vagy: katonák fekszenek a sárban. Azt azért gondolom, hogy tévúton járunk, ha egy kép tartalmát ilyen egyszerű verbális közhelyekkel akarjuk érzékeltetni. A kép a kislányról, a katonákról mást, pontosabban többet kell közvetítsen a nézőnek, mint ami verbálisan egyszerűen, direktbe megragadható. Mert gondolom, hogy az ősember rajzai előtt sem csupán annyi hat ránk, hogy jéé, az antilopnak ezelőtt tízezer évvel is négy lába volt, hanem valami más, valami nem verbális, hanem csak vizuális.

Ezt a három képet fel lehet fogni úgy is, ahogy írod, de ezen a ponton szemlátomást te sem nyugszol meg. De talán - és ha nem, akkor az a képek kudarca – elgondolkoztathatja a nézőt az ember viszonya a kerekesszékhez (benne van? nincs benne?), nekimegy-e a beton akadálynak, vagy túlszáll rajta? Visszatalál, megnyugvást talál egy élőlénynél, a kutyánál? De elindulhat a gondolatunk olyan irányba is, hogy mennyire van a kerekesszékes (az esendő ember) odakötözve, megbénítva? Ki érti őt igazán? Stb, stb, stb. Ez mind így persze nincs benne a képekben. Ez a nézőben van, de a kép indít.

Mindez a Giara-s képre is vonatkozik. Itt is elképzelhetők különböző rétegek, megérzések, melyek azokból a viszonylatokból táplálkozhatnak, melyekre a képelemek viszonylatai sejtetnek. Hová lett az ember a kerekesszékből? Talán ő robog el kisgyerek képében? Giara tétován áll mindezek centrumában. Stb. Egy mikrovilág alul, mikrodráma, mely fölött tombol az élet. Stb.

Benne van mindez a képekben? Hát nem biztos. Egyáltalán: van valami a képekben? Az ember mindenesetre törekszik rá, hogy legyen. Törekedhet úgy rá, hogy koncepcionális művet hoz létre, szájbarágósan megtervezett, didaktikus szituációkkal. Vagy úgy, hogy csak sejtet. Előbbi olcsó módszer, utóbbi kockázatos.

Töbször visszatértem e fotóetűdhöz, de sajnos én megakadtam benne. Nem tudom, hogy mi a történés, csak olyan elemi szinten értem, hogy fel kellett kelni a kerekesszékből és talán a kutyus után menni. Nem tudom, hogy fontos dolog-e amit Sándor a kezedben tartasz a 3. képen, és nem tudom, hogy hol a hangsúly.
Én itt kis segítségre szorulok a történet megértésében, mert bizonyára van valamilyen kulcs - hiszen elég hiteles nekem Tamás hozzászólása, hogy vakságomban keressem a hibát.

Sándor, nem tudom, hogy másnak átmegy-e a történet, nekem zseniális!

Sándor, elnézést, elmaradt és ezért nem volt benne a leckemegoldásokban sem, mert ha nincs bejelölve, hogy "házi feladat", akkor nem teszi bele. Javítottam. Így jár, aki félig alszik. :)

Zsolt, ez a hármas nálam hun előjön, hun meg nem. "Szakkör" menüből igen, "Leckemegoldások" menüből nem. Azonkívül hiányzik a leckemegjelölés (46 = Fotóetűd).