Hozzávalók:
Alap: 30 dkg keksz (pl: Győri Keksz - Zabfalatok), 10 dkg margarin, 2 ek méz
Töltelék: 8 db Túró Rudi, 15 dkg porcukor, 50 dkg mascarpone, 1.5 ek étkezési keményítő, 3 db tojás, 2 cs vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 ek tejföl

Elkészítés: Összetöröm a kekszet és elkeverem az olvasztott margarinnal és mézzel, majd belenyomkodom a sütőpapírral bélelt csatos tortaformába. A mascarpone-t elkeverem a cukorral, majd hozzáadom a tojássárgákat, keményítőt, tejfölt és citromhéjat és jól eldolgozom. A tojásfehérjékből kemény habot verek és lazán beledolgozom a keverékbe. A kekszalapra rákanalazom a töltelék felét, erre kerülnek körben a félbevágott túró rudik, majd a maradék töltelék. Előmelegített sütőben, 150 fokon aranybarnára sütöm. A formában hagyom kihűlni, a tetejét porcukorral megszórom, s csak hidegen szeletelem.

Nagyon fontosnak tartom azt egy receptnél, hogy a leirat pontos legyen, és ez alapján itt tényleg meg lehet csinálni a tortát. Jó lenne a képi világ is, abban az esetben, ha ezt az egymásba ragasztós ügyet nem csinálnánk. Ez a keretezés, ragasztás, ebben nem vagyok biztos, hogy ez egy jó megoldás. Fontos ábrázolni a tortát önmagában is és a szeleteit is, de szerintem ez megoldható egy képen is, nem kell ehhez kettő képet csinálni, mert ha a tortába belevágsz, és egy szeletnyit kimetszel belőle, akkor a metszési felületnél látszik, hogy hol laknak a túró rudik, ettől még megmarad a teteje is. A másik az, hogy kicsit lustára lett véve, vagy nagyon meleg volt a torta, amikor ezt a porcukrozást megcsináltad, ez megint esztétikai kérdés, hogy hogyan szórjuk szét ezt a műhavat, ebből is ki lehet rakni mintákat. A tárgyalkotásnál is türelemre van szükség, és arra, hogy meglátom ezt a formát, ez mit mond nekem. Kivágok kartonból ilyen meggyformákat, azt még ráteszem, és milyen érdekes, hogy az árnyékai ott vannak, és közben ott van egy valódi gyümölcs is, és ezt így ki tudom rajzolni porcukorból, szóval valamit az ember elkezd kreálni, és azzal úgy elvan. Ez nem csak azért fontos, mert szebben lehet föladni az asztalra, hanem azért is, mert a fotónál nem mindegy az, hogy mi örökítődik meg, és mi az, ami bekerül a mi kis gyűjteményünkbe. Én most erre adnék egy csillagot, és azt mondom Eszternek, hogy ezt gondolja át, hogy azzal a gondossággal, ahogy a tortát megcsinálta, azzal kell befejezni is a munkát. (hegyi)
értékelés: