Jó ez a ritmizálás, amit Bara létrehoz, nemcsak azzal, hogy többféle mozdulatot létrehoz, hanem azzal, hogy a méret is csökken, és mindez együtt egy dinamikus mozgást is behoz a képbe, amitől valóban, a címben is említett delírium állapotát élhetjük át fényes nappal a Duna parton. Azért ez fölvet bennem némi kérdést, ezt mind el tudom fogadni, de miért kell akkor ez a fotós táska visszahozzon engem a valóságba? Ha már szereplünk, ha már színház, és hát színház az egész világ, ezt tudjuk, akkor amikor ezeket a pillanatokat rögzítjük is, kell annyira tudatosnak lennünk, hogy ezt a fotós táskát, ezt a BKV ellenőri attitűdöt levetkőzzük. Ezt én jobbnak látnám, ha ez nem lenne. Azért megvan a három csillag és a leckemegoldás is, de Barát arra kérem, hogy körültekintőbb legyen ezeknél az önképeknél, őtőle már várhatnám azt, hogy koncentráltabb legyen a képeknél. (hegyi)
értékelés:
Azon gondolkodom, hogy milyen szándék lehetett amögött, hogy az eltérő méretű alakokat így raktad össze, engem inkább zavarba ejt az, hogy a kisebb alaknak leginkább csak a nagyobbik derekából kinyúló keze tűnik fel...
Lehet Zsolt a maszkolással erre is tudna ajánlani ötleteket...? :)