István, a mélységélességgel jól bánsz, a ritmusokat is jól megfigyeled, tehát jó a kép tömegelosztása is. Nagyon érdekes, hogy ezzel a lefele görbülő horizonttal milyen jól tud egyensúlyozni az, hogy a képnek a bal oldalára került a tömöttebb virágkompozíció, és a jobb oldal felé, ahogy haladunk, ezeknek a mennyisége csökken, és ez az, ami vissza tudja billenteni a képet. A megfigyelés tökéletes, viszont az utómunkára kellene energiát fektetni. Lassan elérkezünk oda, hogy ha lesz következő photoshop táborunk, akkor ott kötelező jelleggel meg kellene jelenned, mert szerintem megint egy nagyságrendet tudnál előrelépni akkor, ha az utómunkában haladhatnál, mint ahogy a gépvásárlásod is egy jó döntés volt, mert azóta sokkal összefogottabb üzeneteket kapunk tőled. Most ez a szürkés árnyalat rajta van az egész képen, nem tud élni, nem tud vibrálni ez az egész, miközben a valóságban valószínűleg téged is az ragadott meg, hogy ezek a virágfejek mocorognak a térben, ezt most megöli ez a szürke, ezzel kellene valamit kezdeni. (hegyi)
értékelés:
A túl sok fénnyel még általában lehet kezdeni valamit, a nincs fénnyel nem. :) Klasszikus búzaföldes tájképre azért kell a napfény, nem olyan nagy baj az árnyék, a tűző napfény más témáknál valóban halálos tud lenni. Igaz tájképnek is jót tesz a lapos, napkeltés/napnyugtás megvilágítás. Az az Oázis c. képed úgy élt volna nagyon ha fényesen aranylik a búza körbe, mint a homok a sivatagban.
Az itt belinkelt képed amúgy nem csak fénytelen, de ennek súlyosbbításaként még erősen alá is exponáltad.
A dőlés kapcsán: a néző többnyire nem tudja milyen az a valóságban amit amit te vissza akarsz adni, ezért inkább érdermes szvsz arra figyelni, amilyen hatása a képnek van. Nagyobb vagy más képkivágás esetén lehet nem érezné az ember ezt ennyire, szóval szerintem érdemes ezzel már a terepen is eljátszani...