A fotó Szatmárcsekén készült. Csak egy pici kontrasztot húztam rá.

Az a helyzet, hogy itt arányokkal van problémám. A távolságot, a térérzetet többféleképpen lehet egy kétdimenziós képen visszahozni: az egyik a mélységélesség, a másik a tónusrend, a harmadik a perspektíva ábrázolása. Itt most alapvetően az utóbbival dolgozunk, de ebben a tónusrendben, ebben a formában nekem most túl sok a bal oldalon ez a fa oszloprész. Ebből nekem kevesebb is elég lenne ahhoz, hogy ne akadjak ezen fönt, másrészt ebben a vágásban furcsa módon az egész olyan, mintha kifordulna az egész, mintha nem abban a síkban lenne, mint amiben maga az ajtó további része. Valószínű, hogy ez a vágás miatt van, mindenesetre érdemes ezen elgondolkodni, hogy ez jó-e így. A másik kérdés az, hogy érzelmileg tudunk-e ezzel valamit kezdeni, hogy mi az, ami minket ebben érdekel. Nem biztos, hogy ennek a tárgynak ez a legszebb megnyilvánulási formája. Gyönyörűek lehetnek azok a fémzsanérok, ahogy ezek csatlakoznak a térhez, jó lenne, ha ezek előre eldöntésre kerülnének, hogy hogyan ábrázoljuk. Most a vágások, a képhatárok esetlegesek nekem, mintha nem teljesen lenne ez rendbe rakva. Ahelyett, hogy itt az előtérbe tolakszik ez a nagy fadarab, lehet, hogy érdemesebb lett volna az, ami az ajtófélfa része ennek, tehát ahol a zsanér csatlakozik, de az már ott nagyon szűkre van vágva. (hegyi)
értékelés: