Beszélgetős műsor. Részemről rá- és belebeszélős.

Hozzászólások

Én az egész interjúból kihallottam egy enyhe rendszertámogatást, ami abban az időben belefért, főleg olyan részéről, aki saját teljesítményével sikeresen boldogult, de nem kis részben a rendszernek köszönhetően. Folyamatosan pedzegették ezt a maszekságot, ami akkoriban még rendszeridegen volt, nyilván nem akart konfliktusba keveredni. Ettől még saját teljesítménye volt, és azzal jutott valamire, amit nem mindenkiről lehetett elmondani akkoriban.

Én úgy értettem, hogy azért hiányolta őket, mert ami elhangzott, az nem került át ide, vagy az itteni tudás nem került bele abba a körforgásba.

Meghallgattam. Érdekes ember, eszesnek tűnik. És fura mód aktuális, korszerű nézetekkel, meg is jegyzi, hogy nem túl marxista hozzáállás a kereslet-kínálat elvére hivatkozni. Azért a népi demokratákat hiányolta külföldön, ez nem tudom, mennyire volt őszinte.

Új hozzászólás