Tamás mai műsora A varázsló tánca. Persze a zenék is nagyon rendben vannak, de a történet, ez az egyszerű, megrázó történet folyamatos feszültségszintet tartva mesél Tamástól, Tamással. Talán Tamásról.
Temesi Tamás:
Átírtam a végét, hogy kevésbé forduljon giccsbe. A harmadik varázslós történet utolsó mondatai így lettek volna jobbak: (onnantól, hogy:) ” Nagyapa csinálta- Kiálltja újra. Az immár csendes birkákat széles ívben elkerülő egyenletes ügetéssel érkező farkas lassított. Körülnézett, helyet keresve magának. A felborult dob mellé ült. Fejét kicsit oldalra biccentve nézte a sámánt és az unokáját. Szép szürke szőréről lepergett a víz.
Zuhogott.
Jurgamistól délre, az orosz-kazah határ közelében, augusztus másodikán.”
Bartos Ágnes:
Éppen a tegnap hallgattam meg újra. Szép összeszedett adás. És hát a történet……… :)
Pádár Ádám:
Megmondom őszintén az én likas fejemből nagyon hamar kiszóródik a beszéd, és azon az érzésen kívül amit felolvasások hallgatása közben érzek nem sok marad, ezért szeretem jobban inkább magam olvasni, mint az adaptációkat hallgatni, ezt mind azért mondom el, mert itt azt éreztem hogy én ezt szeretném magam szemével befogadni, mert nem akarom elfelejteni, tetszett, jó érzés volt. :)
Új hozzászólás