Élőben beszélgetünk Zsolttal a videóművészetről és annak létjogosultságáról.

Hozzászólások

0
Értékelem!

Ságáv, Ónzsid

Egy bizonyos kor felett az ember hajlamos veszélyes nosztalgiába merülni, visszagondolni azokra a szép időkre, amikor még minden jó volt, sőt, egyesek még azon is elméláznak, milyen volna visszatérni. Amikor leültem az anyósülésre, akkor még nem sejtettem, hogy békaemberek helyett véres nosztalgiával fogok találkozni (tegnap levágtam, ma már itt vagyok, expresszmunka, ahogy Pelikán elvtárs mondja a börtönben a jó szakembernek). A disznó egyrészt ott figyel mellettem a négy ülés között, kitömött példány, másrészt előttem egy tévékészülékben, ahol egy másik jó szakember szakavatott mozdulatokkal egy éles kést húzogat kifelé a pofájából, és akkurátusan pakolja visszafelé a levágott húsokat, hogy a szemünk előtt rekonstruálja a múltat a véres/májas jelenből. Minden csülökevő ember rejtett bűntudatát hozva elő, ahogy halad visszafelé a jó dolgoktól egészen a helyettünk átvállalt eredendő bűnig. Mögöttem idősebb hölgy ül, csak magára vártunk, válaszolja, amikor engedélyt kérek a leüléshez, majd barátnőjéhez fordulva azt mondja: megvárom, amíg szaladgálni kezd. A barátnő, maga is benne van abban a korban, amikor mások visszafelé forgatnák az idő kerekét, láthatóan nem zavartatja magát, meghúz egy laposüveget és jelzi, ő inkább továbbállna. Nézzük tovább a műsort, én azon gondolkodom, a modern művészet vajon mi, a képen talányos szavak jelennek meg, a disznót lassan bezárja a késes ember és arra jutok, talán az lehet, hogy a hatáskeltés helyett az eredményt próbálják meg szintetizálni, másnapos kiszáradt szájat és savanyú ízt torokban, és azt a halvány tamáskodó érzést, hogy valaki elpusztul, talán az én leszek, de jó kedvem lesz, és eszembe jut egy másik modern művész, aki Állatok című lemezükön géphangon ezt mondja a háttérben: az Úr az én jó pásztorom, és nem szűkölködöm, ő füves réten nyugtat meg, hol csendes víz ömöl, és magas helyekre visz, hol kampón lóghatok, és fényes késekkel szabadítja lelkem ki.
Utolsó napok tanúi vagyunk mindahányan, élünk bűntelen, és erre nincs bocsánat. Mondom, veszélyes nosztalgia.

Új hozzászólás