1

1

Gime, egyszerű lesz ez az elemzés. Egyrészt javítsd meg a géped, hogy ne legyen maszatolás, másrészt ismétlést kérek. Bújócska ez, mint az egyszeri mesehősnő, aki szitában viszi a madarat, haja takarja a meztelenségét és fél lábbal áll az ajtóban. Ha már beültél a kádba és felfedezted magadnak azt, hogy milyen érdekes lenyomatokat ad a víz által összekuszált de mégiscsak valamiféle rendbe összeálló szőrzet, akkor tessék ezt úgy megcsinálni, hogy nem bujkálsz a sötét tónus és a kontrasztroncsolás mögé. Hogy ez milyen alkatrészed, a fene se tudja, és az a baj ezzel Gime, hogy ez így nem a nézőben keletkező elvonatkoztatás, tehát nem a nézőt hozod zavarba vele, hanem magad vagy zavarban azzal, hogy szabad-e neked ilyet csinálni. Szabad. Tehát fogalmazd át a testet, a vizet, a szőrt, vagyis a valóságot abba az elvont világba, amit keresel, és ne a káosszal ábrázold a káoszt, vagyis ne bújj a technika mögé. Ismétlés. (hegyi)

Hozzászólások

Hát lehet a lábad is, az mindegy, mert az elvonatkoztatás miatt nincs mihez kötni. hogy pontosítsak: makrofelvételek esetén van az, hogy olyan "jól" sikerül az elvonatkoztatás, hogy a jóisten se igazodik el, mi micsoda. És ott ez még hagyján. A "miért"-re nem kap a néző választ, ha nincsenek horgonyok, hogy kapcsolhassa a saját élményét a tiédhez.

Szia, Mészi!!! :)
Nagyon örülök, hogy itt vagy! Igen, azok a bulik konyháiban eltöltött hajnali beszélgetéseink, igen, azok nagyon nagyok voltak! :)
Jó lenne megint összejönni egyszercsak! :) Sokminden változott (bennem is) a legutóbbi találkozásunk óta...

Zsolt, itt is köszönöm az elemzést! Bújócska... nos, nyilván van, de korántsem annyira, mint amennyire az elemzésből gondolom, hogy gondolod...
Egyébként a lábam van a képen. :)

Üdv Gime! :)

Tegnap regisztráltam, előtte végignéztem a Te fotóidat is. Én azt tudom mondani (mint aki nagyon régi ismerősöd), hogy annyira, de annyira Te vagy a fotóidon, igazán Rádismerek! Te ilyen vagy, tudom, hogy így vagy őszinte.

Mindemellett az tényeg egy fogós kérdés mindig, hogy el akar-e jutni a fejét alkotó tevékenységre adó ember a másik emberhez, vagy inkább csak meg akarja mutatni magát, hogy ő is itt van, és az ő világa ilyen. Ebben nem (sem) tudok igazságot megállapítani, csak a magam véleményét hangsúlyozni. Hogy szerintem fontos. Mindenesetre az tetszik, hogy töretlenül meg akarod magad mutatni, így emlékszem Rád mindig :)

UI: Hiányoznak amúgy a nagy beszélgetéseink, "elvi" csatározásaink melyeket huszonéve megejtettünk házibulik hajnalán... Mindenesetre én azóta vallom, hogy az igen nem az ellentéte, hanem az eredője, a befogalólja a nemnek... (ha emlékszel erre...:) Jövök majd még, és engedelmeddel megvéleményezlek - na nem szakmailag, hanem gondlatilag...

Igen a combom, a fürdőkádas kép után készült pár perccel. :D
A roncsolást nem értem, nincs ilyesmi rajta művileg. Ha azokra a "kiégett fikákra" gondolsz a bal alsó sarokban, azt a fürdőkádas kép alatt leírtam, hogy mi az. :)

Nekem se tiszta hogy ez most mi akar lenni de talán kar meg a mellkas egy része, alul a roncsolást művinek érzem.

Kissé kusza a kompozíció meg a formák is, ígyhát nem tiszta, hogy pontosan mit láthatunk a képen, de mégis, talán a combod az...

Új hozzászólás