18. HetiHegyi - Az állásfoglalás felelőssége

HetiHegyi, Videó, Szertár, Szorgalmi

Hol húzódik a határ a fotóetikában, orientálás vagy manipuláció, állásfoglalás-e a portréfotózás a sajtófotográfiában. Pintér Béla és Matolcsy, Steve McCurry és hajléktalanok a flaszteren, néhány gondolat békeidőre és akár háborús helyzetekre is. Kommentekben várjuk a hozzászólásokat, kérdéseket, hogy szeretnétek-e olyan részeket is, ahol sajtóban megjelent képekről beszélgethetünk, az előző műsorokat pedig a HetiHegyi kategória alatt találjátok.

Hozzászólások

A kulcsszó szerintem ott van, hogy véleményalkotás. Ha úm. írásban vannak ugye a sajtóban szubjektív és objektív műfajok, lehet ilyen a fotóban is? Szerintem sokat számít ebben az esetben a környezet. Egy publicisztika mellett megjelenve egy erősen véleményalkotó kép is beleférhet, míg önmagában nézve -- főleg sajtótermékben -- az emberek többsége azt hiszi (helytelenül) hogy a fotó objektív dolog, főleg ha sajtófotó, azaz mondjuk így alkalmazott fotográfia és nem művészi kifejezőeszköz. Szerintem egy címlap általában véve is valahol publicisztika, főleg az idézett két lap esetében igaz ez. Mondjuk úgy hogy műfaji jellegzetesség, hogy a címlap véleményt alkot. A másodikként bemutatott újság mindig is éppen erről volt híres/hirhedt hogy mit hoz a címlapján. Az esetek nagy részében ott már elvárás is mind a kiadói mind a vásárlói oldalon is a markáns, erőteljes véleményalkotás-

De továbbgondolva: bármilyen fotó, aminek van célja és értelme (tehát tudatosan készült) az elkerülhetetlenül tükrözi a véleményemet. Ha nincs benne vélemény, nincs benne érzés, akkor szoktuk úm. ledokumentalistázni, de nagyon nehezen tudok olyat mondani ahol nem adok véleményt/állásfoglalást azzal, hogy mit, hogyan, milyen módon fotózok le. A nézőmnek is kell tudnia döntenie, hogy ez az ő világában belefér-e.

Aztán ha ez még egy szerkesztőségnek készült, a fotós után a képszerkesztő is igencsak beletekerhet a műbe. Az ördögi pofa a címlapon jó kérdés milyen volt eredetiben? Mennyire az utólagos bindzsi tette ördögivé, és mennyire a fotós szándéka? A kifacsart kontraszt, a kemény fények... Tehát ez az etikai kérdés szerintem nem áll meg a fotósnál, hanem folytatódik a kép publikálásának további szintjein is... 

Lehet érzékelni általában a megvezetési szándékot ilyen fotóknál. Bennem akkor vált ez ki ellenérzést, ha nem vállalja nyíltan a szándékát, belerejtőzik valami másba, vagy ha vállalja is, de csak pusztán és/vagy primitív módon gúnyolódik. Nehezebb definiálni, mint ráérezni erre. Jó példákat hoztál, az első kettő pont olyan, és Steve McCurry meg pont emilyen. No és Nick Ut fotója - a kislány aki a napalm támadástól menekül (https://en.wikipedia.org/wiki/Nick_Ut) szintén nagyon érdekes kérdéseket vet fel, pontosan érzem amikor gyerekként először láttam, mennyire megértettem egy pillanat alatt a háborút, és mennyire nem érdekelt, hogy kinek van igaza. És azon a fotón nincs halott, nem primer borzalmakkal közvetít, van olyan is rengeteg persze, de egyik sem hat ennyire mélyen, ezen "csak" sírva menekülő gyerekek és katonák vannak.

A lényeget tekintve azonos út, hogy a jót vagy a rosszat tanulja meg a szem felismerni, ráadásul ez kontextusfüggő, egy képaláírás, címlapszöveg ráerősíthet valami amúgy is meglévő, de kisebb jelentőségű dologra a képen. A jót elemezni abban az értelemben nehezebb, mert a komplexitása egyréstt nagyobb, de a nyelv leíró képessége ehhez nem mindig elégséges.

Egyreszt barcsak tobben elnenek azzal a fajta megfontoltsaggal, hogy amit tenni keszul, annak mifele erkolcsi vonatkozasa van. Nem csak fotografiaban.
Masreszt meg az a szabalyozas, ami jo kepek megszuleteset megakadalyozza mesterseges indokkal, az rossz es athagando szabalyozas.
Peldakbol en talan szivesebben latnek pozitiv peldakat, bar gondolom nehezebb megindokolni, hogy az miert jo pelda, mint azt, hogy egy masik mitol rossz.

Új hozzászólás