A 22. HetiHegyire nem véletlenül kellett két hetet várni, mivel ez a videósorozat a 365-ös projekt zárása is. Minden olyan résztvevő, aki befutó volt, vagyis a zárásáig eljutott a projektnek, egy-egy kisfilmben néhány mondatos elemzést kapott, kiemelve munkájának erényeit, valamint a 2.0-ás, július 1-én kezdődő új projekthez tanácsokat, ötleteket. Gratulálunk mindenkinek, sok tanulsággal szolgált a 365, van min gondolkodni az elkövetkező hónapban. Ezt az időt töltsük a szakkörben a leckékkel, kis pihenés után ne adjuk alább a tempót, tréningezzük magunkat, július 1. hamar itt van. Bárkinek bármi kérdése van a saját munkáját illetően, a kommentekben várjuk azokat, arra kérünk mindenkit, hogy ne csak a saját filmjét nézze meg, mert ötletet a többiekéből is nyerhet a folytatáshoz. A felvezető film után névsorban a tagok videói láthatóak.

Hozzászólások

Meg még azt, hogy készülnek képek, minden nap.

Hu, Zsolt, én csak annyit tudok mondani, hogy igazán köszönöm, amiket elmondtál.

Nagy munkáért nagy a köszönet,mindez Zsoltnak jár! És közben megnéztem Wéber Tamás fotóit a Tilos maraton Szentmihályi lecsó fözés-ről, ide-oda kattog az agyam, pedig a videók után hagytam némi időt a levezetéshez, valami különleges, ami így értékelve, hozzászólva, tanácsokkal megspékelve még ízesebb. Remélem a 2.0-ás még ettől is erősebb lesz, bízom benne, hogy marad a csapat, sőt jöjjenek az újak, tagok, ötletek, fotók, kommentek. Azt hiszem, ez a projekt nem csak fotográfiailag mozdított rajtam, természetesen a folytatásban látom a fejlődést,még keresem a hozzám közeli irányt, amelyet majd tartani és megosztani is szeretnék Veletek.

Zsolt: Erdemes volt vegignezni az osszeset. Koszonet minden egyes darabert. Szemelyesen kicsit meglepodtem, de belegondolva igazad van.

Roland: Igen, borzaszto nehez tud lenni idonkent beleallni az aznapi kepbe. Viszont minden egyes izzadsag- es vercseppet meger a projekt, es kulon az a tudat, hogy valoban naponta keszited es publikalod a kepeket.

Roland, megcsináltad a napom, nagyon nevetek. :) Azért mert én ledobtam, még nem kell megijedni, az csak egy film :)

Nagyon remek kis összeállítás, jobbnál jobb képekkel! Mindenkinek csak gratulálni tudok, és szerencsére nekem is megjött a kedvem, hogy beszálljak a második körbe.
Megvallva az igazat, van bennem egy kis félsz, hiszen ott van a sok "mi van, ha", pl nem vagyok gép/net/kamera közelben több napig (nyaralás, munka), az ilyen helyzeteket hogy kezelitek le? Mindig, minden nap, egy éven keresztül embert próbáló lehet rászánni azt a napi időt, hogy meglegyen A kép. Kérlek, írjátok meg, tényleg ennyire nehéz, és komoly, mint ahogy gondolom, vagy csak túlaggódom és simán lehozható az az egy év?

Zsolt, mint majdnem pontosan egy éve már megfigyelőként vagyok jelen, de képet beküldeni még nem sikerült -bár elég sokat fotózok, mégis elakadtam az egész alakos önportrénál, mert megfogott az egyik HetiHegyi arról, hogy vállaljuk fel a saját testünk és ledobtad a köntöst! Na, ezúton benyújtom az első 3 leckét, és még a régebbi képeimből lefedem a témaköröket ahogy csak tudom. Kérlek, pillants majd rá.

Még egyszer gratulálok a képekhez, sok sikert a második körre!

Új hozzászólás