Milyen előny származhat abból, ha lemásolsz egy remekművet? Sandro Miller és John Malkovich kiállításán jártunk a Műcsarnokban, ennek kapcsán esik szó Farkas Antal Jamáról, az utánzásról, a másolásól, az epigonokról.
Bevallom, hogy persze fontos az előadóművész szerepe is, de igazán nekem az egy olyan fene tudja kategória. Nem vagyok elég képzett, hogy megmondjam, hogy Glenn Gould játszik-e jobban Bachot vagy mondjuk Wendy Carlos. Azt tudom csak, nekem melyik tetszhet jobban, ha egyáltalán, de hogy melyik "bachabb"...
A másik az, hogy a másolás szerintem akkor, úgy és addig jó, amíg az ember tanul. És ki kell jönni belőle utána. Így is nyilván vannak kölcsönhatások, főleg, ha az ember lát mondjuk már 20 ezer képet, jó képet, akkor azok megragadnak. De egy alkotói ötlet esetén nagyon ki kell üríteni ezeket a fiókokat, hogy ne maradjon bennük semmi, lehetőleg, hogy tisztán jöjjön valami izé, valami ihlet, akármi.
Az előadóművészet nem másolás, hanem adaptálás, előadás, ahogy a neve is mondja :) Amikor náluk "másolásról" beszélünk, az inkább valamely ismert előadó hangszeres játéka, énektechnikája, vagy a színésznél pl a gesztusrendszer másolására törekszik, stb. De mivel ez fiziológia és számos egyéb adottság kérdése is, korlátozottan lehet vele csak élni. De más tényezők is befolyásolják ezt a kérdést. A barokk zenei adaptációkban sokszor sejthető, hogy manapság egészen másként szól, mint egykoron szólhatott. Változnak a hangszerek, a zenekari összetételek, átiratok készülnek más hangszerekre, változnak játéktechnikák is, vagy gyakran a kották nem is írnak elő bizonyos fogásokat, amiket előadáson pedig alkalmaznak, stb. Mindezek hatását a nem szakmai közönség is megérezheti, ahogy Zsolt mondja, egyik adaptáció tetszik, a másik kevésbé. De nagy eséllyel Bach rá sem ismerne több mai előadásban a saját műveire... :)