Sokat gondolkodtam ezen a képen, vannak egészen profán meggondolásaim is, hogy miket látok itt, tehát az elsődleges női nemi jellegnek valamiféle megnyilvánulásait, miközben valószínű, hogy nem erről van szó, de mindenképpen érdekes ez a képi játék. Régen volt ez az amerikai varieté filmekben szokás, körülbelül a negyvenes évekről van szó, hogy a táncosokat felülről filmezték és különböző formációkat hoztak létre, amik a mandalához voltak leginkább hasonlatosak, és ebben emelgették a nők a lábukat, különböző formába tették a kezüket, azok újabb formákat hoztak ki, mint egy virág, mintha az kinyílt volna. Tehát ez mozgásában egészen izgalmas dolgokat hozott, aztán ez nem volt nagyon hosszú életű, mert ebből 3-4-et megnéz az ember, és azt mondja, hogy köszönöm, már az összeset láttam, túl nagy variációs lehetőség nincs, de a revü műfajában ez egy fontos szerepet játszó momentum volt. Itt most nem erről van szó, hanem arról, hogy egy technikai trükkel jött létre ez az ismétlés, amivel különösebben nincsen bajom, és megint a karóra. Nem értem a karórát, hogy milyen célból van ott. Aztán a kép közepe felé vannak ilyen rombuszformák, amik nem tudom, hogy mit akarnak jelenteni, nem tudom, hogy micsodák azok a fehérrel keretezett feketék. Az ötlet itt is rendben van, valamiért el is van fordulva egy kicsit. Az kétségtelen, hogy sok meló van ezzel, de leginkább technikai trükkben, ezért egy kicsit öncélúnak érzem, miközben a formák nincsenek abban a tekintetben eldolgozva, hogy ha már egy ilyet csinálok, akkor döntsem el, hogy mire megy ki a játék. Ha azt akarom megfogalmazni konkrétan, amire a cím utal, akkor menjek afelé, ne szépelegjek, ha formákkal akarok játszani, akkor a karórára figyeljek oda. Ha ez egy óra reklám, akkor szuper, de egyébként elviszi a figyelmet, miközben gyönyörű a kar, a kézfej. A másik kéz nem tud ennyire erős élményt adni, és ott ezek a kiszögellések, a csúcsok eléggé agresszívak nekem. Létrejön egy mandala, egy virágkompozíció, de itt vannak olyan formai játékok, amikkel nem tudok teljesen azonosulni. Miközben élményt nyújthatna, nem tudok beljebb kerülni egy bizonyos szintnél, mert onnan visszapattanok. Lehet, hogy egy kicsit játszani kellene a kontraszttal. Nem az egész képet illetően, mert a közepe gyönyörű ezekkel a szürke tónusokkal, de a széle felé kifárad ettől a se nem fehér - se nem szürkétől. Szóval az ötletet értem, de ez nekem kicsit mechanikusnak tűnik. Ezek a játékok akkor állnak meg, ha tökéletesen meg van csinálva, ha billeg, akkor nem jó. Itt most nem tudom azt mondani, hogy ez most két csillag, mert vagy igen, vagy nem, itt nincs közbülső állapot, pontosan azért nincs, mert az egészben van egy mechanikai játék, ami eleve „gyorsan fárad”. (hegyi)