Az előző próbálkozásnál - ezzel a növénnyel - azt mondtam, hogy a világítás nagyon belesimul, nagyon lapos. Most kaptunk egy olyan verziót, ami egy sokkal határozottabb kontrasztú megoldás, ugyanakkor ezt vakuval, vagy egy nagyon erős lámpával érte el Ágnes, és ezek a csillogások és olajos felületek ebből az egész elmúló, elszáradó világból kihoznak engem. Az előző képnél is mondtam, hogy a pusztulásnak vannak olyan fázisai, amik izgalmasak, és vannak olyanok, amiknél várakoznunk kell, hogy az egyik lépésből, vagy formai állapotból átléphessünk a másikba. A köztes állapotok nem annyira esztétikusak. Másképpen fogalmazva, amikor épphogy elkezd egy kicsit megrogyni egy növény, abban lehet szépség, amikor egy kicsit lehorgad a feje egy virágnak, és nem azt a délceg erőt mutatja, abban is. Utána hosszabb ideig kell várni, mert az a köztes állapot, amikor a zöldből a barnába megyünk, hordozza a rothadásnak az érzetét is, és az nem pozitív. Majd amikor már elszáradt a dolog, beáll egy olyan formai és tónusbeli rend, ahol stabilizálódik ez az állapot, és ez megint egy esztétikai megoldás lehet. Most a kettő között vagyunk, ez egy útnak a közepe. Ha ez a növény megvan, akkor érdemes kivenni a vízből, mert a víz csak konzerválja ezt a köztes állapotot, és úgymond preparálni ezeket a növényeket, és utána már lehet belőle valami. Minél lágyabb szárú egy növény, minél lágyabb anyagokból épül fel, annál nagyobb a rizikója annak, hogy az átalakulás során vagy szétrohad az egész, vagy pedig olyan formák jönnek létre, amik formailag nem fognak segíteni minket, erre kell figyelni. Ez nem jelenti azt, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás lenne, de ezt preparálásban kell kontroll alatt tartani. Ezek a növénnyel kapcsolatos gondolataim.
   Amit pedig a képpel kapcsolatban tudok mondani: érdekesek azok a kékek és feketék, amik a háttérben vannak, ehhez képest jó ritmusváltás, amit az előtérben kapunk, de nem érzem azt, hogy kompozícióban ez összeállna. Az előző képhez képest kevésbé vagyunk beszorítva, de azt a döntést Ágnesnek kell meghoznia, hogy ezen a képen mi az, ami őt érdekli, mi az, ami megragadja a figyelmét. Ezen kívül az egy másik problematika, hogy stabilan kell tartani azt a fényképezőgépet, mert ha bemozgatjuk, akkor van egy ilyen érdekes szellemképes hatása a dolognak, és ez nem nagyon segít. Most is olyan, hogy dörzsölöm a szemem, mintha én nem látnék jól, holott ez a felület elmozdult. Így visszaadnám továbbgondolásra. Nem is azt mondom, hogy ezt kéne ismételni, mert nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez így, ebben a formában ismételhető, de érdemes lenne ezen elgondolkodni. Ahogy az előző képnél mondtam Mapplethorpe munkásságát, érdemes lenne ezeket a dolgokat tanulmányozni, hogy ő ezekkel a nagyon maszkulin formákkal mire ment, és mit kezdett. Mert talán ebből érthető lesz, hogy ezek megoldhatóak, tehát nem azt jelenti, hogy ez lefényképezhetetlen, de ahhoz, hogy ebből valami kijöjjön, ahhoz neked kell eldönteni, hogy a növény szára az érdekes, a kis virágok, ahogy pusztulnak rajta, vagy a levél az, ami fontos? Mi az, ami számodra jelentéssel bír? Ez kicsit olyan ahogy esik, úgy puffan dolog lett, szerintem. A rendező te vagy! Neked kell a tárgyakhoz hozzányúlni, mozdítani rajta, ha útban van valami, azt leszedni. Itt például van a virág szára, van két levél, ami viszonylag határozott formában van, és van egy harmadik, ami mint egy lógó kutyanyelv az üveg szájánál kifordul, ami nem egy gusztusos dolog és formailag sem való oda. (hegyi)