Nagyon örülök, hogy az András elkezdett újból foglalkozni az első leckével, és keresi az a metódust, ahogy megfogalmazhatja önmagát egy filmen keresztül. Én most – lehet, hogy az Andrásnak már egy kicsit elege van abból, hogy valamit ő letesz az asztalra és aztán jön egy kritika, de mégse, meg másik irány, meg mást csinálj meg máshogy, András majd legfeljebb azt mondja, hogy ostobaságot beszélek, - a film üzenetrendszerének van egy alapja és azt úgy hívják, hogy fotográfia. Tehát azért akkor, amikor egy kompozícióról vagy egy történetről beszélünk nem árt, hogyha valamilyen szigorúsággal állunk hozzá egy-egy történethez, amit mesélni akarunk. Ezt azért mondom ebben a helyzetben, mert az Andrásnál folyamatosan azt lehet érzékelni, hogy van egyfajta mesélési vágy, van egyfajta megmutatási, bemutatási, megmutatkozási vágy, de még mielőtt az első szót kimondaná - olyan ez, mint amikor az iskolapadból valaki feláll, megköszörüli a torkát majd csinál egy hátraszalltót vagy egy pukkedlit vagy valami vicceset vagy krumpliorrot rajzol magának. Tehát mindig van valami ezekben a történetekben, amit az Andrástól látunk, ami még mielőtt kimondódhatna valami mély és belső üzenet, elbátortalanítja talán az Andrást, nem tudom, ezt ő majd megmondja, és aztán inkább azt mondja, hogy csinálok valami geget, valami komédiát. Itt is ezt látjuk, hogy azt mondja magának, hogy a számmal fogok foglalkozni, mert onnan jön ki a beszéd és ez akkor egy érdekes megközelítés lehet, majd ezt a történetet nem viszi végig, hanem egyből egy hátrabukfenccel fejjel lefelé fordítja a kamerát, és akkor azt mondja, hogy ez most biztos vicces vagy szokatlan, hogy fejjel lefelé látjuk a száját és máshogy vannak a grimaszok. Én azt mondom, hogy nem András ez ebben a helyzetben nem szokatlan, ez egyszerűen felesleges irány, akkor amikor Te ki tudnád mondani ezeket a mondatokat nem megfordított kamerával is. Igen, ehhez az kéne, hogy végiggondold azt, hogy mi az ami gátol abban, hogy úgy állj ide elénk úgymond vagy a kamera elé, hogy nem érzed szükségét ennek a fajta bujkálásnak, vagy ennek a fajta játéknak. Tehát én azt mondom, hogy lehet, hogy segítene az, ha fotográfiában próbálnád először meg ezeket a lépéseket megtenni, lehet, hogy akkor előbb jutnál el valami szikárabb megfogalmazáshoz, nem tudom, filmmel is lehet ezt művelni csak én azt szeretném, hogyha valahogy tudnánk neked abban segíteni, hogy bátran nekidurálhasd magadat és megfogalmazhasd azokat a mondatokat, amik ott vannak a nyelved hegyén. Anélkül, hogy ezeket valami ilyen "Gimesis" viccbe kellene tenni, mert egy idő után az ember várja a vicc után a komoly mondatokat, és hogyha mindig csak a vicces mondatok jönnek és nem jönnek a komolyak, akkor az ember egy kicsit úgy érzi, hogy hiába vár. Bajban vagyok, most nem tudom, hogy mit csináljak a disznókkal. Én azt mondom, hogy ismétlés. (szőke-hegyi)