Ezzel a képpel arra a kérdésre keresek választ, amit András tett fel: vajon tényleg akarok-e nyomot hagyni. Más kérdések is eszembe jutnak: érdemes-e nyomot hagyni? Mennyi marad a nyomban a nyomot hagyóból? Vagy csak egyszerűen: Itt vagyok-e?
A kép egy tükröződéssel, egy asztal, vagy valamilyen tartófelülettel és az emberi test, a kéz bizonyos részeivel foglalkozik. Nagyon jó kompozíciónak tartom, nagyon jó játéknak és egy jó fénytani helyzetben megszületett képnek tartom az itteni munkát. Vera nem nagyon szereti, amikor egyszerűen csak azt mondják, hogy jó, amit csinál. Vera mindig azt szereti, hogy csavarva legyenek a történetek. Én meg azt mondom, hogy a Vera van már annyira rutinos fotós, hogyha valaki ezt a képet szépen, higgadtan végignézi, akkor ezeket a csavarokat szépen megtalálja és erről nem is kell olyan nagyon beszélnünk. Ilyen például az ujj, a hüvelykujj, amely ráhelyeződne a piperetükörre, de még nem érkezett oda, és valójában a tükör reflexei, a tükör tükröződése a ráhelyezendő hüvelykujj alsó ujjbegyére fényt küldenek és ez a fény aztán megvilágítja a mi számunkra már tükröződő ujjfelületet. Többszörös áttételes játék ez. Természetesen itt ezen a képen, mivel ez megjelenik, jó megfigyelés. Tehát miközben ez az egész szituáció látszólag kevés eszközzel dolgozik, mégis azt mondom, hogy jó és összetett megfigyelések. És én ezt a képet nagyon jónak tartom, az első lecke portré arc nélkül kategóriára egy jó, és ráadásul nem szomorkás üzenetnek. Természetesen, ahogy megállapodtunk pontozni nem pontozom, hanem csak megköszönöm és várom a további munkákat. (szőke)
Köszönöm a kritikát és a beszélgetést.