A Balaton együttes jellegzetes dalára tulajdonképpen egy pixillációt látunk, egy egész éjszakás intervallumban. Nem elsősorban azért izgalmas a történet, mert hogy látunk egy intim jelenetet, hogy egy ember alszik, hanem azért, mert ez a pixilláció egy olyan eszközként tud működni ebben az anyagban, amely sebezhetővé, betekinthetővé, esendővé változtatja mindazt a látványt, amit látunk ennél az egy éjszakás alvásnál. Minden emberi és minden kitárulkozó és minden nem megjátszott és valós helyzetét nagyítja fel a pixilláció, azok a kockák, amint látjuk, hogy az alvás időszakaszában egy ember lézetik előttünk. Ehhez ide kívánkozik egy kapcsolódás egy alkotóhoz, őt pedig úgy hívják, hogy Andy Warhol, a Velvet Underground korai kísérleteihez, ahol egy teljes éjszaka alatt, vagy egy teljes nap alatt hasonlóképpen rögzített dolgokat, átalakulásokat. Megjegyzendő, hogy Warhol eredeti neve Ondrej Warhola, és szülei a mai Szlovákia területéről vándoroltak ki Amerikába. Visszatérve a filmhez, van egy íves szerkezete, erre voltam kíváncsi, hogy hogyan záródik egy ilyen pixilláció, és gyönyörűen záródik abban a térben a háttérben ahogy feljön a nap. (szőke) értékelés:

Hozzászólások

dehogy hagyod ki. dehogy hagyod. :)

Ezt a leckét én majd jól kihagyom, mert ezek után semmi, de semmi értelme, hogy bármibe is belekezdjek! :DDD

ez szép volt Zsoltu, jólvan, disznókat az ólba neked (az enyémből) a zenéért, a filmért (első puszi A. Warhol).

Képszakállú, mert szeretleeeeeeek!
Akkor is, most is, soha többet.

megcsinálni még csak-csak. :) soha nem láttam magam alva. kíváncsiság. és olyan szépen ébred a nap, míg én alszom.

Vígh Mihály....Bús Misi:)

Atyaég! 4 éve akarok egy ilyen filmet csinálni, csak félek, hogy megtudok valamit, hogy mi is történik éjszaka, amíg alszom.
Köszönöm Zsolt!
Vigh Mihályt meg különösen!

Új hozzászólás