Tamás, nekem jobb lenne, ha többet beszélgetnénk. Nem csak a te képeidnél.
Nem is tudod Tamás, hogy mennyit vitatkoztam magammal ennél a képnél! Bosszantott az, hogy ez egy színmanipulációs játék, hogy miért nem lehetett 4 különböző ládával megcsinálni, különbözően elhelyezett körtékkel – ha már a színekkel játszom, miért nem festetted össze temperával a körtéket valójában -, aztán ez a nagy tér körülötte, szóval jól elkezdtél engem macerálni ezzel a képpel, hogy legyen hozzá egy viszonyulásom. Félre is tettem és utána elkezdtem megint nézegetni és rájöttem, hogy neked van igazad, mert ez tényleg hozza Andy Warhol világát. Ugyanakkor sokadik megnézésre sem érzem maradéktalanul megoldottnak a problémát, mégpedig azért nem, mert ahhoz, hogy egy ilyen dolog időtállóan ütős üzenet legyen, ahhoz annak az egy részletnek, amit utána sokszorozunk, kikezdhetetlennek kell lennie, legalábbis szerintem. Meg kell fogni egy ilyen ládát, és meg kell nézni, hogy az önmagában hogy működik. Ha csak egy részlet is van benne, amiben az ember bizonytalan, akkor megsokszorozva a bizonytalanság része is megsokszorozódik. A világítással van bajom - hogy értsd, hogy miről nyökögök -, a bal felső sarokban az a körte nekem olyan szinten bukik össze-vissza, hogy ettől az egész valahogy kevésbé működik. Azt tegyük hozzá, hogy hoztál egy olyan tárgyias megközelítést, ami 8 db körtéről, meg egy ládáról szól, de ez a 8 db körte, meg a láda ennél egy kicsit többet is mutathatna. Milyen érzelmi viszonyrendszernek kell kialakulnia a 8 körtéhez a ládában? Ez a kérdés. Mert utána már értem az egészet. Meggyőztél, hogy ez a szín módosítás jó ebben, ez a szelektív színezés jó, meggyőztél arról, hogy ez a beteg kék is jó, hogy nem négyszer kellett volna ezt lefotózni, hiszen Warhol is a stencil technikával ugyanazt a motívumot ismételte más-más színben, tehát mindent elfogadok, csak az első kiindulási pont az, ami nekem kérdés. Túl zaklatott ez az egész – nem tudom, hogy ez mennyire közérthető az, amit mondok -, hogy maga a kiindulási pont olyan sok formával, fénnyel, bukdácsolással történik, hogy ez megsokszorozva nekem már a tapéta jelleget ölti, így kevésbé tud egyedi lenni. Nekem ez az érzésem ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor az ötlet maga zseniális! Úgyhogy most jól kiszúrtál velem Tamás, mert szívem szerint azt mondanám, hogy ez egy 3 csillagos kép, amit visszaadok ismétlésre. (hegyi)
értékelés:
Nagyon köszönöm, hogy nem az első benyomásodat rögzítetted. Mindaz amit leírsz, jól tükrözi az én kérdéseimet is. Elsősorban az alap képet kell jobban (sokkal jobban) megcsinálni, azután a négy képet jól kell összerakni. Sokat segítettél, hogy legyen kedvem tovább dolgozni vele.
No de Csaba, ha Tamás Warholt akarta megidézni, akkor Malevicsre vagy Mondrianra nem fog átváltani. :) Azt csináld meg te.
Van még egy út. Színes felületeknek felfogni a ládákat, és abból absztrakt kompozíciót gyártani. Torzítani őket hosszúkásra, négyzetre és szétszórni őket a felületen. Kazimir Malevics, Piet Mondrian jutott eszembe. Ebből lehet egy csillagos ötös megoldás!
Igen. Valószínűleg, ha távolabb vannak az is segít. Még az jutott eszembe, hogyha nincs ez az erős centrális szerkesztés akkor sem ütközne ki a hiba. Valószínűleg csak ebben a tipikus középpontos perspektívában észrevehető a dolog.
Csaba, köszönöm a hozzászólásodat. Rávilágítasz, hol szúrtam el a dolgot. Természetesen ez egy expozíció, négyszer egymás mellé téve. Ezért a perspektíva zavara. A fő gond szerintem, hogy túl közel tettem a képeket egymáshoz. Valószínűleg, ha valamivel elválasztom őket, akkor ez a probléma kiküszöbölhető.
Jó a játék. Azon gondolkodtam, hogy lehetett volna-e úgy tükrözni a ládákat, hogy valóságosabb perspektíva jöjjön létre. Egyáltalán cél-e ez?
Én néhány másodperc után vettem észre, hogy a ládáknak nem valós a rövidülése és utána egyből kizuhantak a "világűrbe". Ez határozottan nem kritika, inkább kérdés, hogy ez volt-e a szándék.
Igyekszem.