Én nagyon szeretem ezt a képet, és még azt is mondhatom, hogy elfogult vagyok ezért a képpel, merthogy nagyon személyes nekem ez az élmény. Nagyon fontos pillanatot rögzít a kamera. Tehát ebben is van egy, egy olyan réteg, ami valamilyen szociografikus, dokumentalista rögzítés és mégis túl tud ezen lépni és én nagyon örülök annak, hogy úgy tűnik, most az utóbbi képeit ahogy nézem Ferinek, hogy úgy tűnik, mintha - nem akarom elkiabálni -, de mintha megtalált volna valamit amire azt mondhatnám, hogyha ilyen metaforikus akarnék lenni, hogy mintha ez a könnyed ecsetkezelés, tehát, hogy, hogy nem görcsöl azon, hogy mi fog történni, hanem hagyja magán átfolyni az impulzusokat és ezek az impulzusok benne képként megjelennek. Lesz majd egy következő lépcső, amikor ezeket az impulzusokat generálja, de ne rohanjunk előre. Ami a képnek számomra még egy plusz erénye az az, hogy a mélységélesség megválasztása, a zársebesség én nem tudom, hogy melyik volt itt a nagyobb befolyásoló tényező, mert hogy mind a kettővel úgy tűnik, hogy van valamilyen tudatos döntés hozva, de nagyon élesen elkülönül az előtér és a háttér és ettől olyan, minthogyha bekukucskálnánk egy helyzetbe. Ezt erősíti egyébként az a fénypászma, vagy fénykörgyűrű, ami a kép közepére jellemző, és ami a kép széleit így elsötétíti, azt csak így sejtem, hogy az a sötétítés az valószínű azért valamilyen szinten manipulatív, össze is fogja ezt a kompozíciót és az egésznek van egy ilyen várakozásteli, leselkedős, kukucsálós rögzítettsége, amikor a pillanatot úgy rögzítjük, hogy jaj csak el ne repüljön az a madárka. Ez ráadásul nagyon jól rímel arra a történetre, amiről ez a kép beszél. Úgyhogy én nagyon szeretem és három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: