Ez a legcsodásabb Mese.

A portré arc nélkül házi feladat az első szokott lenni, amit az ideérkezők megoldanak, és azon túl, hogy egy majdnem monokróm, barnás színezetű, visszafogott képet látunk, és érdekes a kép önmagában is, a szereplővel és a külső szereplővel, ahol a kezeknek a gesztusainak fontos szerepe van, és ezen túl egy érdekes logikai játéknak vagyunk a részesei, ugyanis a Camilla nem véletlenül ismétli a leckéket, mert mindig talál egy újabb helyzetet. Camilla itt azt a geget használja, hogy valójában a képen látunk portrét, sőt, abszolút egy portréfotót látunk, egy érdekes testgesztussal, amit a kis szereplő kicsit balra elmozdulva, a feje jobbra, mint egy kis gyerek-divatfotónál alkalmaz, de a házi feladat ugye, az az alkotókra, a beküldőkre vonatkozik, és a szabályait tágítja, másként értelmezi, kreatívan közelíti meg, ugyanis tényleg a beküldő nem látszik a képen, mégis nagyon sokat látunk információban róla, a gyereken keresztül. Tehát miközben egy portrét látunk, a kép mégis teljesíti a portré arc nélkül kategóriáját, az anya szempontjából. Ezért fontos a kép címe is, hogy Anya vagyok, valahogy ilyesmi a megfejtés, hogy anya vagyok, küldöm magamról a képet, amit nem láthattok, de mint anya, a gyerekemen keresztül egy csomó mindent megtudhattok rólam. A párducmintás ruhákat, amit a gyerekre adok, a haját amit rendezgetek, a testét, amit érintgetek, és a gesztusait, amik engem közvetítenek. Egy olyan technikával dolgozik itt fotós, ami nem elsősorban képzőművészeti kategória, hanem rezonancia, a környezetet használja fel. Ez lehetne más fényképtémánál tárgyak, fa, virágok, növények, emberi helyzetek amiken keresztül átrezonálódik, interpretálódik mindaz, ami a fotósban lezajlik. Ilyen értelemben ez egy nagyon jó vállalkozás, csak az a kérdés merül fel bennem, hogy a kép önmagában olyan, mintha Mesevirág egy árucikk lenne ezen a képen, ahol mint egy török vásárban az árus árulná a portékáját, és éppen mondaná, hogy és itt van a haj, a valódi vörös színekkel göndörödik, eladó… tehát igazából az a kérdésem, hogy ha ezen a dramaturgián keresztül halad a fotós, akkor mi a kiválasztás értéke, hogy bármennyire is a gyerek arcára szeretnénk fókuszálni, a kéz gesztusai miatt a hajat vesszük elsődleges üzenetnek. Mit jelent az, hogy akárha nem is tudatosan, a fotós a hajat veszi elsődleges üzenetnek. Elképzelhető, hogy ha a fantáziánkat szabadon engedjük, hogy a haj a szabadság szimbóluma, a sörény, és így keressük a választ, és azt feltételezzük, hogy a kép az első leckében az anyáról szól, akkor az anya szabadságkeresése, jelen pillanatban elfoglalt helyének a szabadságkereséséről szól ez a kép. Akkor viszont az a kérdés, hogy miért ennyire burkoltan és elvont módon jelentkezhet egy ilyen üzenet és a cél az, hogy a megfejtés nehezen értelmezhető, kvázi titkos legyen, és ez is elfogadható, csak akkor azt kell tudni kimondanunk, hogy ez a cél. Valójában a kérdés itt az, hogy feltételezhető-e tudatosság, vagy ösztönszerűen használja az alkotó ezeket az eszközöket. Azért vettem a bátorságot, hogy ennek a képnek a nyomán elmondjam, hogy milyen irányvonalak érzékelhetőek, mert azt remélem, hogy ez a műhelymunka, amit itt az estiskolán végzünk hogy az alkotók az alkotásokban a képi eszközökkel tudatosan tudjanak dolgozni. A három disznó megvan rá. (szőke)
értékelés: