Apa és Fia

Először is annak nagyon örülök, hogy ebbe a leckébe egy ilyen képet kapunk, mert szeretem azt az értelmezést, ahogy ezt Béla saját magán átszűri, a köldök, mint kapcsolat, mint kapcsolódási helyzet, mint családi kötelék -nagyon jól asszociál erre ez a munka. Egy abszolút jól dinamizáló formát látunk, nagyon szerethetőek ezek a gesztusok, amik nyilvánvalóan az emberben a méretkülönbségekből adódó élményt hozzák. A kicsi embert nagyon jól érzékelteti itt az, hogy ez az apai dolgos tenyér képbe kerülhet. Van egy pici bajom, mégpedig az, hogy a kis Budánál a kis ujjánál ott azzal a körömmel kellett volna valamit reszelgetni. Tudom, hogy ez ilyen apróságnak tűnik, de folyamatosan azt nézem, hogy szegénynek ott le van rágva a körme, vagy nem tudom. Úgyhogy ezekre azért érdemes odafigyelni, mert nem tudok elvonatkoztatni tőle. Tényleg azt mondom, hogy nagyon rendben van, egy picit azért hiányolom apa hüvelyujját, nem lett volna annyira ciki, hogy ha ő a hüvelykujját benntartja a képben, és akár megérinti ezt a kis kezet. Mert most olyan, hogy apának is csak négy ujja van, meg a gyereknek is csak négy ujja van. Ez egy négyujjú család örökletesen, pedig hát a valóságban ugye nem erről van szó. Szóval én most erre adok kettő csillagot, és Bélát arra szeretném sarkallni, hogy folytassa ezeket a munkákat. Azért annyit hozzáteszek, hogy ezek a fajta játékok, ezek a fajta képi megoldások az emberben azokat az élményeket hozzák vissza, amikre azt mondom, hogy alap és közös élmények. Nem tudom, hogy ezt hogy fogalmazzam úgy, hogy jól érthető legyen, hogy ennél egy picit lehet majd emelni a lécet, mert hát azért ezt a fajta megoldást sokan megcsinálták már, hogy kicsi ember, nagy kéz, kis ember sétál, nagy ember sétál. Szóval én azt mondom, hogy Bélában van ennél több, hogy ezt megmutassa. Én láttam az ő képeiben erre utaló nyomokat, úgyhogy a folytatásban biztatom Bélát, hogy csak így tovább, csak emelje ezt a szintet. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Kedves Pedi!

Retusálni tényleg lehet... nekem meg egy emlék marad, hogy ilyen kis puha, törött körmöcskéje volt, még ha nem is esztétikus... mert hát ugye én vagyok az anyja, nekem mást jelent...
Ezen jót mosolyogtam:
"szegénynek ott le van rágva a körme"- én nem rágtam le, neki pedig még egy foga sincs... :)
Na, ennyit a fogas-körmös kérdésről...
A hüvelyk talán tényleg ott lehetne.
Majd legközelebb...

OFF

A babát nem szabad manikűrözni. Az öcsém hosszú körmökkel született, még a kórházban kapott pici "boxkesztyűket", hogy ne karmolja össze magát. Szóval, azt a világító fehér foltot csak retusálni azabad. :-)

:) szia Bea, akkor nincs más, mint a retus. :)

Szia Pedi!

Beaként írok ide a kisujj köröm vonatkozásban. Nem tudom, próbáltál-e már bolhát manikűrözni? :)
Pár napos-hetes babánál ez áll még fenn... :D

Hát, elfogadnám, ha a te kezed nem úgy és ott lenne vágva, ahol. De így ott van a hüvejk kezdeményed.

Köszi az elemzést és a csillagokat Pedi!
Biztos lesz elvontabb megoldásom is a Szülő-Gyermek kapcsolatra :)
A hüvelykek pedig szerintem egy másodpercig sem hiányoznak, ha az ujjak párhuzamos-merőleges-sarkosan átlós kompozícióját nézed..

Új hozzászólás