Apa és fia síremlék a Kerepesi Temetőben.

Megint egy érdekes értelmezése a leckének. Amikor ezt a képet megláttam, úgy voltam vele, hogy nem akarom értelmezni, mint 14-es lecke. Azért nem, mert ez egy temető. Egyértelműen adódik az asszociáció, hogy valaki miért egy temetői síremléket küld be a Család leckére, de ezek annyira személyes kérdések, hogy én nem érzem magam feljogosítva Tamás által, hogy ebbe az irányba tapogatózzak, és ezt a feljogosítást csak a többi alkotásával együtt adhatja ő meg, ez idő kérdése. Tehát ezt a részét most nem szeretném elemezni. Emiatt a lecke, mint megoldás, függőben marad, és nem verbális válaszokat várok Tamástól, hanem azt, hogy dolgozzunk annyit együtt, és kapjak annyi képet tőle, hogy bátrabb lehessek az elemzésnél. A másik kérdés kompozíció a kérdése, ami abszolút rendben van. Talán annyit finomítottam volna, hogy a kép fölső részénél, ott ahol az a faág keresztbe átvonul a képen, ott a kopasz része fölötti résznél én már megcsináltam volna a vágást. Így most ott fönt kicsit nekem lyukas. Ha kevesebbet adok az ég szürkéjéből, akkor még izgalmasabb lesz ez az áttört felület. Azt szoktam mondani, hogy a fotográfia illúziókelés is. Ebben nagy szerepe van a mélységélességnek. Tamás itt most egy nagyon egyértelmű döntést hozott: minden éles lett. Ez nem mindig szokott szerencsés lenni, mert a teret nem érzékeljük. Most erről a képről Magritte jut eszembe, aki megalkotott egy olyan képet, ahol a lovas a lóval bujkál át a fák között. Az optikai csalódások jó példája ez a festmény, és itt is ezt érzem, hogy megkavar minket Tamás azzal, hogy mi van elől, mi van hátul, azáltal, hogy a mélységélességet ilyenre vette, és egy olyan fényviszonyt talált, amiben nagyon is plasztikusan ábrázolódnak ezek a felületek. Megadom erre a három csillagot, az elemzéssel adós vagyok, mint lecke elemzés, majd visszatérhetünk erre később. (hegyi)
értékelés: