Csaba, minden formai kérdés előtt az jelentkezik, hogy mi az, amit lefényképezünk, mennyire egyedi. Milliárd pillanat és hatás ér minket naponta, és azt gondolom, hogy ki kell tudni ragadni ebből azt az egyet, ami az adott szituációt magas fokon jellemzi. Én nem érzem ezt a képet eléggé egyedinek. Ezt most úgy mondom, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy egy családi albumban ennek a képnek mi lenne a szerepe, de tovább kellene lépni a családi album fotóknál. Azért mondom ezt, mert ahogy a legós képnél elkezdtünk egy munkát, azt a többi képednél is fontos lenne, hogy magad megcsináld, hogy átmenj rendezőbe. A szereplő itt nem néz ránk, egy utcán vagyunk, egy fél autó belóg, egy kis kerítés is, a horizont sem teljesen vízszintes, a fényviszonyok sem szerencsések. Készült egy kép, mert aranyos a kisfiú, és meg szerettük volna örökíteni. Gonosz leszek, mert azt mondom, hogy ezeket a képeket a családi albumban sem sokszor nézzük meg. Egyszer megmutatjuk, azután feledésbe merül, főképp azért, mert egyre ritkább az, hogy a képeket kinyomtassuk, a winchesteren őrizzük a múltat, csak gyűlik-gyűlik a sok kép, és elsodorják a régi képeket az újak. Ha végiggondolod, hogy mi lenne akkor, ha egy régebbi korban élnénk, amikor még nem volt digitális technika, akkor kérdés az, hogy csinálnál-e erről a képről nagyítást? Betennéd-e egy albumba, van-e annyira jelentős ez a pillanat? Merthogy az, amit a címben leírsz, hogy ez az első motoros út, nem jelenik meg ezen a képen. Nyilván ennek az egésznek van egy dramaturgiája, hogy mi történik egy ilyen helyzetben, van kétségbeesés a gyerek részéről is, a szülő részéről is, van felszabadult öröm, amikor az első métereket sikerül egyedül megtenni, tehát ez mind-mind történet, és megfogalmazható lenne képileg, de itt ez nem történik meg. Ez egy statikus kép. Gondold végig, hogy hogyan tudnád ezeket egyedivé tenni. (hegyi)