Kollégám, barátom és Barát(h)om ugyanis úgy hívják: Baráth Ferenc!

Első ránézésre nekem úgy tűnik, hogy ez vakuval készített kép, valahogy a napbarnított homlok és ez a tropikál színvilág akár Ausztráliában is készülhetett volna vagy valamilyen meleg égövi helyszínen, van az egésznek valami útikép, útifotó hangulata. Épp ezért a kép stílusjegyeit elsődlegesen ebbe az útikép-zsáner kategóriába sorolnám, mert ennél többet igazából erről a képről nem tudok mondani. A Tibor részéről azt kérdezném, hogy ő hol van ebben a képben, azon kívül, hogy a leiratban olvashatjuk, hogy az ő egyik barátjáról van szó. Az a helyzet, hogy ez a személyesség azért hiányzik, azért nem erősödött fel a képben, mert a modell nem a fényképezőgépbe néz, nem is a fotósra, hanem valahová mellé, azaz a pillanat rögzítve lett, de nem az a pillanat, amikor kommunikálnak egymással, hanem itt valaki mással folyik egy kommunikáció, tehát nincs kontaktus, csak a feliratból látjuk, hogy ő egy barát. Ez egy ellesett, elkapott pillanat, pl. abba nem akarok nagyon belemenni, de a háttérben van egy fél fej egy másik szereplőtől, aki szintén errefelé néz, egy fél kar, tehát egy kicsit rendezetlen ez a viszony, tehát ha a portré tárgya a barátom, de ha bármilyen kapcsolatban is vagyunk a modellel, mert ez egy viszony, akkor ennek a viszonynak kell annyira koncentráltnak lennie, hogy megvárjuk azt a helyzetet vagy berendezzük, hogy abban le tudjuk fényképezni, és a zavaró körülményeket kiszűrjük, akár mi mozdulunk el, akár őt mozgatjuk máshová, akár azzal, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, ezért szerintem ezt a leckét ismétlésre visszaadnám, akár ezzel az alannyal, hiszen nagyon karakteres alany, érdekes helyzet lehet, de akkor legyen koncentrált, mondjam ki magamnak, hogy én most a barátomról egy portrét akarok készíteni, és akkor a forma behívódik, hogy mikor és hol szeretném ezt a képet elkészíteni, mit akarok rajta látni. Ez hiányzik most, nem érezzük ezt az előre elgondolást, hanem csak esetlegesen készült egy kép, és ezt elfogadtuk. (szőke)