Hijo del sol

Van egy hozzáfűzés is a képhez, de én sajnos nem beszélem ezt a nyelvet, így nem tudom, hogy mit jelent. Az a sejtésem, hogy nem biztos, hogy az estiskolára ideérkezők többsége ezt az üzenetet értelmezni tudná, nyilván ehhez kellene ezt a latin nyelvet beszélni. Ezt fontosnak tartom megjegyezni, mert tulajdonképpen a képnek is a fontosabb üzenetei így kódoltak. Kódolt a címe, az a B-tenor a szaxofonra vonatkozik, és ez azt jelenti, hogy aki a szaxofonokkal vagy hasonló fúvós hangszerekkel foglalkozott vagy ismeri őket, az tudja, hogy a cím mire utal. A képen látható zeneszerszám nyilván kapcsolódhat ahhoz az emberhez, aki itt kicsit saras, mezőgazdasági területen, talán valami lókifutó mellett gyalogol, azt is mondhatni, hogy nem éppen a megszokott helyszíne a jazz vagy rockzenészek világának a talaj, egyértelműen nem népzene, hiszen ez egy absztrahált hangszer, a népi zeneszerszámokból alakult ki a XVIII. század környékén. Viszont minden más, ami a képen van az egy anzix, egy albumkép valakiről, egy Szabó Lajosról az ő hazájában, hiszen az arcáról ruhájáról, a hozzáfűzésről úgy tűnik, hogy nem így hívják, de ha magyar lenne, akkor nyilván akár egy Szabó Lajos is lehetne, aki a szaxofonjával éppen kijött a vidéki művelődési házból, és nagyon süt a nap, ezért felvette a napszemüvegét, és sétál, keresi a kerti budit… vagy bármi más történetet is lehetne hozzáfűzni, és azért próbálok sarkalatos lenni, azért próbálom egy kicsit karcosan megfogalmazni ezt, mert véleményem szerint át kellene lépni azon a fajta feladatmegoldáson, hogy van egy lecke, akkor arra egy könnyed csuklómozdulattal elküldök egy albumképet. Ez nem a 14. lecke, ez nem a család, és azért nem, mert szerintem ha a magunk művészi értelmezéseit is keressük, akkor nem tehetjük meg a nézőinkkel azt, hogy az estiskola oldalát egy olyanfajta naplóírásra használjuk, ami magunk számára dekódolható, kinyitható, mások számára pedig megmarad egy egzotikus, zárt világban. Márpedig ez a kép megmarad. Megmarad a hozzászólásában, hiszen nem feltételezhető vagy várható el a nézőtől, hogy tudjon spanyolul, az adott nyelven, nem feltételezhető, hogy a belső történések azok folyamatosan, mozaikszerűen, mint egy krimiben bonthatóak legyenek, van, aki ki fogja tudni bontani, van aki nem; és ha a család szempontjából nézzük a képet, akkor ennek az embernek a társa a szaxofon? Vagy a fotósé? Vagy a fotós azt látja, hogy ennek az embernek van egy társa a képen kívül, ahova néz? Nem megfejthető a kép, és vizuális szempontból nem erős. Azon kívül, hogy 1970-ben egy Skolnyik géppel Tápiószecsőn elkészítettünk egy fekete-fehér képet, nem mond többet az üzenet. Én ezt visszaadom ismétlésre.
   A család leckére, ahogyan a barát leckére is egy nagyobb elmélyülést, egy őszinteséget várunk. Én azt hiszem, a Camilla is erre kér minket, hogy legyünk őszinték amikor ő beküldi a képeit – én remélem, hogy ezt jól feltételezem. Én is egyszerűen mondom: Camilla, azt már tudjuk a képeid által, hogy ez a család kettészakadt, van egy apa, akit különböző pózokban, de elidegenítve közölsz emlékképeken, és van a családnak a két másik tagja, akikről mai helyzetekben készítesz fotókat. Nyilván ez a helyzet hozza azt, hogy nem fogsz, akarsz, vagy nem áll módodban hogy ma készíts fényképet a család kiszakadt, eltávozott tagjáról. Ha ez így van, akkor ott fogod tudni megfogni ezt a leckét, akkor lesznek értékes megoldások erre a leckére, ha ezt kimondod magadban, és a család értelmezését mutatod meg akkor, amikor a családról elképzelt képedet, a hiányt mutatod meg – merthogy erről szól a történeted. Ezt vállaljuk fel, és ne egy átvitt értelmű üzenetet küldjünk, hogy az apa ebben a családban mindig egy emlékképként jelenik meg. Tehát ebben próbállak téged bátorítani, hogy igenis merheted ezt vállalni, ahogyan vannak mások is, akik ezt a helyzetet kell, hogy felvállalják, és megpróbálják jól-rosszul megoldani, és te is kimondhatod ezeket, hogy a mi családunkban az apa már csak emlékként van benne – és akkor az eszközök és a megoldások egyből a kezedbe kerülnek. A saját dolgod könnyítődik meg azzal, ha beszélsz róla – akár a fájdalomról, akár a hiány jelenségéről, akármiről. (szőke-hegyi)