Az a helyzet, Eszter, hogy a munkáidnál mindig ugyanazt kérem számon, már lehet, hogy unod, hogy azt a megközelítést hozd magadban, amit az autókkal kapcsolatban abszolút profin csinálsz. Azért próbálok ilyen hülyeségnek tűnő dolgot mondani, mert szerintem itt a megfejtés, hogy ha a kép benned ugyanazt az érzelmi töltést hozza, akkor pontosan fogod tudni, anélkül, hogy a Hegyi mondaná, hogy de itt most túl van világítva a bokája a gyereknek, miközben a talpra lényegesen kevesebb fény jut. Ott elindul valami másik forma is a talp mögött, nem tudom, hogy az micsoda, ez olyan érdekes, hogy az minek. Ha azt nézem, hogy ez a két láb egymáshoz képest hogyan viszonyul, az izgalmas és szép, ahogy a lábujjak itt sorjáznak, de akkor le kell vágni a kép tetejéből. A vágás az mindig egy kényszermegoldás is, ezt tegyük hozzá, itt a fényképezőgéppel nem ott voltál, ahol lenni kell. A fény is megint kérdéses, hogy a világítással törődtünk-e. Visszaadom ismétlésre, és jó lenne, ha egy kicsit sűrűbben küldenél képeket, Eszter, mert akkor folyamatosabb lenne a kommunikációnk, akkor nagyobb tempóban tudnánk haladni. Ismétlés. (hegyi)