Azt ide rögtön hozzáteszem az elejéhez, hogy András nem tudott döntést hozni, fölsorolt egy csomó leckét, hogy melyikbe is kellene ezt a képsort beküldeni, és én voltam az, aki -jobbhíjján- beletettem ezt a Gyerekkor leckébe. Ez a bizonytalanság azért érdekes, mert ha nem tudom, hogy milyen leckébe akarom rakni, akkor annak van oka. Maga az, amit András megtalált magának ezekkel a babákkal nekem egy izgalmas dolog, tetszik. A kép színvilága hasonlít egy kicsit a Polaroid gépekkel készített képek színvilágához. Itt most jelen pillanatban ezzel sincs semmi bajom. Azt nem tudom, hogy ez most egy történet akar lenni, amit elmesél, vagy arról van szó, hogy megtalálta ezeket a babákat magának, és ezek ilyen hangulatképek, amiknél az összefűzőkapocs az, hogy mindeniken baba van. Bárhogy is van, ahogy a leckebesorolásnál bizonytalanságot érzek, itt is ez a bizonytalanság tükröződik. Nem tudom mi az, ami ezeket egy sorba rendezi. A világítás nagyjából igen, meg a figurák is, de mindegyik egy kicsit másról beszél. Ha András nem haragszik meg, én nem mennék most végig 12 képen, hogy mindegyiket külön elemezzem. Inkább csak arról beszélnék, hogy melyik az, ami nekem kilóg a sorból, és hogy miért lóg ki. Nekem ebből kilóg a negyedik kép, a többihez képest ezzel a drótvázzal egy csinált dolog, tehát önmagában nem éri el azt a hatást, amit szeretne. Az eszközhasználat maga felfokozott, de a hatás nem lesz az ezáltal. Ugyanez igaz a következő képre, amin egy babafej van valamilyen szoknyácskába, vagy lámpaernyőbe beletéve. Nekem kakukktojás a hatodik kép is, azzal, hogy itt valami erotikus helyzet van erőltetve, ami nem lenne baj, ha az egész sorozat erről szólna, hogy a valós életből vett problémákat dolgozunk fel babák segítségével. Akkor ez az áttételezés izgalmas lehetne, de akkor nem kell mellémenni a témának, hanem nagyon konkrétan kell tudni fogalmazni. Aztán a kilencedik kép, a faágra tett, futóformába beállított baba is kilóg nekem talán ez lóg ki legjobban. Ez technikailag is kevésbé erős, ez olyan, mintha egy werkfotót látnék, nagyon erősen látszik a csináltsága annak, hogy most én fölraktam a fára ezt a babát. Az utolsó kép is nekem másról szól, mint az összes többi. Nincs ezzel semmi baj, csak más hangulat, más világítás, más történet. Létre lehetne hozni ebből egy mesét, ez izgalmas ügy lenne. De most nem érzem eldöntöttnek, hogy mit is akar András mondani ezekkel a babákkal. Én arra szeretném Andrást ösztökélni, hogy használja ezeket a figurákat, mert ezek nagyon jó alapanyagok, de ha lehet ilyet kérni tőle, akkor azt mondom, hogy oké, nézzük meg ezeket a babákat, de egyetlen egy képet kérek, nem ilyen sokat. Nem azt mondom, hogy ezek közül kell kiválasztani egyet, hanem tessék végiggondolni az egészet, itt már begyakoroltad, látod, hogy miket lehet létrehozni, hogyan kell világítani, mi milyen hatást ér el, és akkor tessék egy valamit ebből összehozni. Utána meglátjuk, hogy milyen irányt vesz ez az egész. Nagyon izgalmas, félre ne tedd, csak most a teszt időszak után jó lenne, ha élesben kezdenél el ezzel dolgozni. Úgyhogy ez nem is igazán ismétlés, hanem én elfogadom ezt, mint egy ilyen sorozat, megengedve azt, hogy nekem ez nem áll össze most, de jó lenne, ha koncentrálnál. Úgy érzem, hogy most egy kicsit elvitt a megtalálás öröme, ami nem baj, mert van ilyen, ezt nagyon is érzem, de most egy kicsit tessék koncentrálni. Ugyanis nagyon kevés hiányzik attól, hogy ez drámai közlés lehessen, de a drámai helyzet nem egyenlő a drámázással. Megint a régi lemezt teszem fel: tessék belül magadban mélyre nyúlni és ha az élmény megvan, akkor az hozni fogja magával a megoldásokat is, és elmúlik a bizonytalankodás. Tudom, hogy baromi könnyű ezt mondani, hogy nyúlj magadba, de hát mit tegyek, ha ez kell, hogy működhessen az, ami jelenleg a látvány szintről nem tud elemelkedni. (hegyi)