Évekkel ezelőtt kerültem kapcsolatba K.-val. Elhanyagolt kis vadóc volt akkoriban. Élete első táborába én vittem el, ahol lovakkal is találkozott. A mai napig rendszeresen találkozunk, és sokat beszélgetünk. Sikeresen elvégezte a nyolc osztályt, és egy jó nevű lovasiskolában fog tanulni ősztől. Meghívott a ballagására. Ott készült a kép.

Nagyon szemérmes, nagyon visszafogott portrét kapunk. Lehet, hogy meglepő, hogy ezt mondtam, hogy portré, de tökéletesen rendben lévő portré, függetlenül attól, hogy nem látjuk a modell arcát. Látjuk a ruháját, a karkötőt, ahogy harmonizál a ruhával, látjuk a kis szandált, és látunk egy pózt, azt a pózt, ahogy ő ezt a virágot tartja. Van egy csokor, ami margarétákból áll, "Ballagási emlék" felirattal, még valami kis könyvecske is rá van aplikálva erre a szalagra, ha jól látom, a virágkötők nagyon kreatívak, nem tudom, hogy ilyenek hogy jutnak eszükbe. Aztán látunk egy vörös szegfűt, ő kicsit mellékesen ott kandikál, de közben azt is látjuk, hogy a kéztartás bizony-bizony ezt a két csokrot mégis össze akarja fogni, miközben az egyik virág nem a nagyobb csokorhoz tartozik, ő egy kis szerény egy szál virág, de így is a modell alanya K, akiről a leirat beszél, ragaszkodik ehhez a virághoz. Nem akarja összekeverni a kettőt, nem csinál belőle egy csokrot, pontosan tudja, hogy az egyiket kitől kapta, és a másikat kitől, de mégis benne egységgé, és eggyé válik ez a két gesztus. Ez maga egy szociografikus üzenet is, egy érzelmi helyzetet is mutat. A lábtartás, a görnyedt testpóz, amit a kéztartásból tudunk kikövetkeztetni, ahogy ezen az iskolai széken ül, szóval ez az egész egy olyan helyzet, ami nagyon jól rímel arra a leiratra, amit kaptunk. Mariann, én erre megadom a három csillagot, és megvan a leckemegoldás is. Igen, ilyen az ünnep, nem mindig torta, nem mindig gyertyafény, vagy feldíszített lélek, abban van zaklatottság, van múlt, és ez a képen rajta van, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: