Ez egy emlékkép-határú valami, olyan, mintha erre a kisfiúra úgy kellene visszaemlékezni, mintha ő már közben elutazott Amerikába, és lehet, hogy már érettségizni fog, mire újból viszontlátjuk. Lehet, hogy ez cél volt, és akkor ezt el is érte. Nyilván ebbe belejátszik az, hogy hibák vannak a képen, hogy egészen a tónusvesztésig van húzva a tónusrendje, ez is furcsa, a szemcsézettség is ezt akarja hozni, van egy archaizáló hatása is, egy emlékkép jelleget kölcsönöz. Én el tudom ezt fogadni, ha már ennyit játszottál ezzel az üggyel, akkor érdemes lett volna egy kicsit belenyúlni a fiú arcánál, hogy a tekintet visszajöjjön. Nem kell nagyon, nem valami extrém dologra gondolok, de olyan egy-másfél fényértéknyivel visszább lehetett volna hozni. (hegyi)