Igazából nem nagyon akarom magyarázni. Ez a két lány a többiektől elvonulva, elmélyülten beszélgetett. Tetszett a hangulat, e miatt figyeltem fel rájuk és fényképeztem le őket.
A kép tetszik, nagyon jól üzen a barátságról, ami nem tetszik nekem az a távolságtartás. Nagyon sok mindent akartál egyszerre ábrázolni: a kis cipőket, a tárgyakat, amik egyébként maguk megérnének egy fotót, ezt a két lányt, ahogy szedeget, de neked fontos volt a háttérben az is, hogy közben a többiek a tengerbe futnak be, meg az ég is, szóval nagyon sok minden. Ha egy kicsit közelebb mész, megválasztasz egy olyan helyzetet, ahol ők közelebb kerülnek, nagyobbakká, óriásokká nőnek, akkor az ő kapcsolatuk is óriássá nő, és háttérben megmaradhat a tenger, a kiscipők is. Ha magadnak az óramutató járásával ellentétes irányba elindulsz, fordulsz egy picit a nap felé, akár bevállalva a sziluettes közlést is, akkor lehet, hogy ez az üzenet létrejön. Most, ahogy látom, képeslapszerűbb lett az egész, főleg azzal, hogy a mélységélesség tulajdonképpen mindenütt megvan. Ez is azt erősíti, hogy kétdimenziós az egész. A mélységélességet meg kell választani ott, hogy ha a két kislány érdekes, akkor ott hozok döntést. Nyilván, kérdés, hogy azzal a masinával, amivel most dolgozol, ezt lehet-e befolyásolni, de az ötlet tetszik. (hegyi)
értékelés:
Én még bátrabb lennék a vágással: közvetlenül a lányok feje fölött vágnám. Próbáld ki, mennyire felerősíti a képet. A képarányt ne féltsd, csak izgalmasabbá válik minden.