Ha jól értem a képet, akkor itt van egy kereszt, ami mellett ül valaki, és nekem úgy kéne vennem, hogy ők barátok voltak, és most kiment a temetőbe, és olvas a sírjánál. Lehet, hogy erről van szó, bár élek a gyanúperrel, hogy ez, ha még síremlék is, nem valószínű, hogy ennek a bácsinak a barátja, de el tudok ebben az irányban indulni, csak most a megfigyelői pozíciót vetted fel. Nekem, mint nézőnek ez egy korrekt kép, korrekt függőlegesek vannak, korrekt vízszintesek vannak, jó távol van az egész, belefér minden, de valahogy ez az egész nekem olyan fura attól, hogy ez a korrektség megvan, de nem érzem az élményt. Értem, amiről beszélni akarsz, csak ezt valahogy szubjektívből kellene megoldani. Egy olyan kameraállást keresni, egy olyan nézőpontot, ahonnan ez az egész több érzelmet tud átadni. Valahogy most nekem ebből hiányoznak az érzelmek, miközben mondom, a forma hozza azt, amit a dologról gondolok. 2 csillag, és azt mondom, hogy ha ez az irány érdekel, és a barátságnak ez a fajta elmúlás utáni kapcsolata, és egy kicsit ilyen transzcendens kötődése, akkor kell keresni egy temetőt. Mert szerintem ez a szituáció, ha valóban egy temetőben történne, akkor lehet, hogy többet tudna mondani a nézőnek. Ott kellene keresni egy olyan nyugalmas helyzetet, amikor nem a mama kapirgálja a sírról a mohát, meg nem az elszáradt virágokat dobják éppen ki, tehát, nem ezek a berögözött tevékenységek vannak, hanem egy valódi relaxálás, vagy egy valódi kapcsolat helyzet, amiben benne van a megnyugvás, mert itt ugye nem a zokogásról van szó, hogy elvesztettem a barátomat, hanem arról, hogy megnyugodtam abban, hogy ő már nincs velem, de mégis, egy könyvvel, vagy az emlékezéssel tartom vele a kapcsolatot. Hát, ha jól gondolom... (hegyi)
értékelés: