A barátom basszusgitáros. Jó tíz évvel ezelőtt együtt kezdtünk zenélni, aztán én másfelé fordultam. A felvétel a Zámbó Tamás Group - Thursday Song száma a Boglári Jazz Klubban készült 2008. februárjában.

Itt egy dokumentumfilm -részletet látunk attól függetlenül, hogy a hölgy kis horgolt vállkötőjével jelen van és azt hiszem, hogy nem kell sokat szabadkoznom, hogy én is nagyon szeretem a zenét, a Tilos rádióban többször hallottunk ilyen zenéket, és ez megérint, nekem ugyanakkor mégiscsak az a feladatom, hogy ha egy leckére érkezik egy alkotás, akkor a mozgófilm szabályai szerint kell elemeznem a látottakat. Az én véleményem az, hogy ha már elkészítünk egy leckére egy anyagot, akkor annak kell lennie elejének, végének és olyan követhető ívet kell felépíteni azzal az üzenettel, amit elküldünk, amivel az a célunk, hogy a néző minél közelebb kerüljön az alkotásunkhoz. Ha ez három perces film, akkor is érvényes ez rá. Ez a film nem indokolja formájában azt, hogy egy dadaista neoavantgárd üzenetet képzeljek el. Ez az üzenet egy lenyomat, egy dokumentumfelvétel, de nincs eleje, nincs vége. Várom a következő munkáit Gyulának, szorgalmiként tudunk egy disznót adni, függetlenül attól, hogy az énekesnő szépen énekel. De a két rész, a koncert és az utána következő riport nem szervül jól egymáshoz, ritmusában kettészakad, tehát nem áll össze a film. Rendezetlen az egész, szerkeszd újra. Nagyon örülök neki, nem arról van szó, hogy nem, nekem Szőke Andrásnak egy tök jó fíling, de nem áll össze az egész egy filmmé az osztályfőnök szerint, tessék megszerkeszteni, lezárni. Szőke Andrásnak nagyon tetszik, de Szőke András egy rendezetlen figura. Nem a Szőke mondja ezt, hanem a többiek érdekében mondjuk, hogy újra kell vágni, mert így most szét van esve. (szőke) értékelés:

Hozzászólások

Igen. Köszönöm!
A beállítás elég gyenge, az asztalon tartottam a kamerát, mert nem akartam mászkálni vele. Egyrészt idegesítőnek tartom, másrészt a kis digitális kamera röhejesen hat, számomra legalábbis. Lelkes amatőr vagyok! :)

Nekem tetszik, kár ott bal oldalon azért a vállért....nagyon nehéz az élő zene élményét visszaadni szerintem ahhoz közel kell lenni és engedély hogy mozoghasson az ember a színpadon, vagy legalább körötte,a második rész kifejezetten tetszik talán a kettő összekötésén lehetne gondolkodni meg azon hogyha ez barátom lecke és ez a Te barátod akkor esetleg te is jelenj valahogyan

Új hozzászólás