Gyufa rövid tudósítása a festő táborból - köszönet az ofőtől és a peditől is Bandi bácsinak és segédjeinek, Sanyinak, Iminek, Gabinak, Gyulának, Anitának, Tamásnak, Gyufának, Mariannak, Gergőnek és Vikinek.
Gyufa rövid tudósítása a festő táborból - köszönet az ofőtől és a peditől is Bandi bácsinak és segédjeinek, Sanyinak, Iminek, Gabinak, Gyulának, Anitának, Tamásnak, Gyufának, Mariannak, Gergőnek és Vikinek.
Ahogy azt már az előző filmjében is elmondta Gyufa, 2009. szeptember 25-26-27-én festős és takarítós tábor lesz Taliándörögdön az Ősök Házában Gyufa és Mariann szervezésében. Program: színpad gerendáinak kezelése, festése, ház kitakarítása, kert rendberakása. Jelentkezni továbbra is Mariannál és/vagy Gyufánál lehet e-mailban (kattints a nevükre). Néhány fontos változás van! Egyrészt velünk lesz Bandi bácsi is, aki a Dörögdi Fesztiválon festeni tanított, másrészt Hegyi pedellus a festékek árát átvállalta, Szőke ofő pedig felajánlotta, hogy a Mogyorók házában lehet lakni, és a hűtőgépben vannak húsok, meg van tészta meg vannak konzervek is, vagyis enni is volna mit, apróságokkal kell csak kiegészíteni. Tehát amiről a táborlakóknak kell gondoskodni, az innivaló, kenyér, ilyesmi. Hozzatok meleg játszóruhát, cipőt, mert itt az ősz.
Gyufa és Mariann a Dörögdi Fesztivál után úgy döntöttek, hogy a nagyszínpad tartószerkezetét szeretnék megóvni és elhatározták, hogy társadalmi munkában egy festő tábort szerveznek. Ennek a felhívásnak részleteit láthatjátok ebben a videóban. Ezen kívül egy elsuhanó madár is hallható a filmben, amely némi riadalmat okoz a felhívást tevő szövegében. A tábor időpontja: szeptember 25-26-27. Helyszín: Taliándörögd, Ősök Háza. Vázlatos program: színpad gerendáinak kezelése, festése, ház kitakarítása, kert rendberakása. Jelentkezni jelen esetben Mariannál és/vagy Gyufánál lehet e-mailban (kattints a nevükre).
Leesett Damoklész kardja. Gyufa bemutatja a madarakat is, de azok nem mutatkoznak.
Régóta nem kaptunk a Gyufától filmet és azt mondom, hogy megérte várni. Ez egy üzenet, ahogy a Szőke blogban láthatjuk a Sztívüny üzeneteket, ez abban a sablonban, abban a gesztusban készült film. És hogyha az első részét akarom, vagy az első értelmezési szintjét akarom megfogni, akkor abban egy nagyon erős és nagyon jól megfogalmazott dolog. Mindeközben persze van egy humora is ennek a történetnek ami a film második harmadától indul be, amikor a fáról leesett gallyal Gyufa elkezd, hát nem tudok jobb szót, szerencsétlenkedni, és akkor ott veszélybe kerül a kamerától kezdve minden, a locsolókanna az majdnem le is esik, és mindezt úgy teszi, azzal a bájjal, azzal az esendőséggel és mégis azzal a határozottsággal, hogy nem derül ki, hogy ő ezt tudja-e, hogy ez fog történni, vagy tényleg a véletlent látjuk, és ez nagy ereje ennek a filmnek. Akkor is, hogyha ez egy tényleg spontán és véletlen történt, és akkor is, hogyha ő ezt előre megkomponálta, hogy ez fog történni. De ez csak az egyik része mondanivalóban ennek a filmnek. Ami még számomra fontos és ami miatt öt disznós lesz ez a film, az pontosan az a környezetábrázolás, ami megint azt mondom akár tudatos, akár a véletlen szülte, de nagyon erősen jelen van a filmben és mondhatnám azt is, hogy ez a szoció vonala ennek a filmnek. Hogy mindezen a humoron túl, attól válik időtállóvá ez a film, hogy egy olyan helyzetet rögzít, ami lehet hogy most innen nézve közelről, pár nap távlatából nem annyira tűnik fontosnak, máskor is megyünk a telekre és máskor is lehet ilyen történet, de mégis úgy érzem, úgy hiszem, hogy az idő távlatából ennek komoly súlya lehet egy ember életében, hogy akár átvitt értelemben a nézők életében is, mert hogy valami olyan üzenetet sikerült ezek közé a rétegek közé becsempésznie a Gyufának ami nagyon megejtő, úgyhogy én megadom rá az öt disznót. (szőke-hegyi) értékelés:
Kedves 3. Táborosok! Sajnos nem tudok jelen lenni, pedig nagyon szerettem volna. Egy üzenetet küldök Nektek és köszönöm MINDENKINEK a múltkori hétvégét, a jó hangulatot, azt hogy együtt dolgozhattunk. Üvözlettel: Gyufa!
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…