Barátság

Én ezt a képet nagyon szeretem, és látod, Tamás, itt a lényeg. Valamit szerettél volna közölni, és amit láttál, az rád is erős hatást gyakorolt. Ezért nem voltál rest, és leguggoltál a fűbe. Ezt kellett volna a hordóknál is megtenni. Itt most mondok nektek egy összefüggést: mindig, amikor modellel dolgozunk, akkor a modell a fontos, és ilyen szempontból a hordó ugyanolyan modell mint a két gyerek ezen a képen. Amiről mesélni szeretnék az a modell. És ilyen értelemben nincs különbség aközött, hogy az egy élő személy, vagy egy tárgy, vagy egy természeti jelenség, ez teljesen mindegy. Nekem azt a valamit kell kiemelnem a környezetéből, és mint üzenet, elküldenem a nézők felé. Itt ez most nagyon jól működik, nagyon kedvelem azt is, ahol ez most megvalósult, ez az enyhén lejtős utcafront felé nyitott terület, azokkal a szőlőtőkékkel. Nagyon jó ez a földgömb strandlabda, és az, hogy érződik ezen az egészen, amikor egy olyan szituáció van, amikor a gyerekek belekomolyodnak egy játékba. Vannak ilyen szituációk, amikor azt veszi észre az ember, hogy félre van dobva a fakocka, most itt látszik, hogy a labda is mellékes, hogy ott van, és hirtelen elindul egy erős kommunikáció a két gyerek között. Ezt is nagyon értékelem ezen a képen. Megvan a három csillag, nagyon szeretem ezt. Következő lépcső, Tamás, az, hogy a barátságot a saját értelmezésünkben, saját magunkon szűrjük át. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nekem különösen kedves ez a kép, mivel mindkét fotóalanyt van szerencsém személyesen ismerni, és ez tényleg barátság közöttük :-)
Nagyon jól elkapott kép, Tama!

Nagzon frankó a modellek elhelyezése, az erős szemkontaktus. Kifejező, jó kép.
A kép szélein soknak érzem az üres teret. Valószínűleg jobbról vágnék, úgy, hogy a lenti úttól felfele induló kitaposott ösvény már ne legyen a képben. Meg fentről is vágnék, hogy a szőlősor fölött a szomszéd háza már ne zavarjon be. Tisztább, egyértelműbb lenne a kompozíció.
Szerintem.

Nagyon kedves! Tetszik az ahogy rajtuk van a fókosz, ők kerülnek a kép középpontjába ( majdnem :).

Új hozzászólás