Befűzés
- a filmbefűzés és elsőkattintás pillanata -

Nagyon szeretem ezt a képet. A kép címe és a leirata utal arra a pillanatra, amikor az ember befűzi a filmet a gépbe, és ilyenkor szokás kettőt exponálni, hogy ez a befűzés sikeres legyen és ne ugorjon ki a film a mechanikából, és ilyenkor néha a legváratlanabb helyzetek szoktak adódni. Ha tévúton akarnánk járni, akkor mondhatnám azt, hogy igen, ez a megfejtése ennek a képnek, hogy ez egy véletlenül készült, talált, hibás kép, és ennyi, örülünk neki, köszönjük. Mégis, egy nagyon fontos dolog, hogy a képkészítésnél az alkotói döntés az egy nagyon fontos és nagyon személyes helyzet, ugyanis nem kötelező az alkotónak ezeket az ún. talált képet bevállalni, érvényessé tenni; mondhatja azt is, hogy ez műtermi szemét, majd akkor fogok exponálni, amikor be van fűzve a film, addig nem is veszem komolyan, hogy mi történik, csak azt veszem komolyan, amit tudatosan irányítva követtem el. Ennek a képnek ez egy fontos erénye. A másik az, hogy el is tudunk mi szakadni ettől a leirattól, nem szükséges azt nézni - a néző elé van tárva ez a kép a maga befejezettségében, bekeretezve, fent van a falon, és a néző előtte áll és nézi. És ebben a helyzetben a kép nagyon nagy ereje az, hogy kettős dinamikát hordoz formailag és üzenetében is. Az egyik a háttérben lévő, majdnem pointilista módon megjelenő, valószínűleg valamilyen természeti helyzet, fák vagy ilyesmi, a másik meg az alkotó haja, ami a gép fölé hajolástól, vagy a széltől mozgásban van, dinamikus helyzetet generál formailag. Tehát van ez a dinamikus, kettős keretünk, és ebben a keretben szerepel az arc, minthogyha egy ez a háttér és a hajkorona egy paszpartuja lenne a belső, még egy másik szinten megfogalmazott képnek, és ez a két szem, orr, az arc és a fények által azon megjelenített üzenet, és szerintem a kettő közötti dinamikai feszültség vagy különbség az, ami folyamatosan arra készteti a nézőt, hogy a kép külső szegélyén keressen egy nyugvópontot, aztán újra belenézzen az alkotó szemébe, majd megint elkezd vándorolni, megint belenéz a szemébe, ez a dolog egy folyamatos dimamikai forgást, ide-oda játékot teremt, mint egy örökmozgó, és ez szerintem nagyon fontos, nagyon jó megoldás. Ami pedig a személyességét illeti, látom az alkotót és a megfogalmazással, a környezettel, a beállítással az alkotó személyiségéből, belső motivációiból is kapunk ízelítőt, akarva-akaratlan. Ezért ez nekem egy nagyon fontos kép. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

77
Értékelem!
71
Értékelem!

de arik vagytok! köszi szépen!
Péter és Aureliano igazán kedves tőletek, hogy ilyen rímesek vagytok! azért plakáttól remélem messze maradok, de mindenkit puszilok :)

59
Értékelem!

Jöttem, láttam, győztél!

50
Értékelem!

Úgy érzem, hogy Vera hajában a géllel, szembe tud szállni a széllel. (a rím Kollár Klemenc László agyszüleménye, Kistehén Tánczenekar)

66
Értékelem!

Vera! gyönyörű vagy :))))))

70
Értékelem!

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.
Lány álmodoz könyöklőben,
árnyék borul derekára,
zöld a haja, zöld a húsa,
hűlt ezüst a szeme-párja.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Cigányhold süt cigánylányra.
Már minden a leányt nézi,
ő nem érzi, nem is látja.

(FGL: Alvajáró románc)

58
Értékelem!

Szép kis szem pár...
Reklámozni lehetne vele olyan nagy plakátoson:)

72
Értékelem!

wow engem is befűztél:)

59
Értékelem!

Húú, ez de nagyon jó...!

Új hozzászólás