Frederico García Lorca-nak ez a műve számomra az egyik legfontosabb és legkedvesebb drámája. Én nagyon szeretem, Sütz Ilával láttam a Madách Kamarában. Ahogy itt látom, ez valószínűleg egy balettelőadás lehet. A Tánc lecke nem egy túl régi leckénk, de korábban is érkeztek táncelőadásoknak a képei az Estiskolára. Többször elmondtuk már, hogy ezeknél a képeknél, akár színházi előadásról van szó, akár koncertről, vagy balettről, vagy bármi más, koreografált előadásról, azt kell tudnunk, hogy attól tűnik könnyűnek a megoldás, hogy tálcán kínálja a koreográfus a látványt, mert a nézőnek el kell tudnia az előadást adni. Pont ez a tálcán kínálás az, amitől nehézzé válik a tánc, és bármi más előadásnak a fotografálása, hiszen, ha nem teszünk mást, mint ezeket a díszletelemeket, mozgássorozatokat ábrázoljuk, akkor tulajdonképpen csak dokumentálunk, ami fontos feladat, de a személyesség ennél a műfajnál sem megkerülhető kérdés. Jól föllelhetőek azok a koreográfusi elemek, amik jellemezhették ezt az előadást: az, hogy fekete ruhában szerepelteti a táncosokat, és csak a karok, a lábak, a fejek azok, amik mozognak, és jelzésértékkel bírnak, a sötét háttér előtt, mégis sikerült egy olyan pillanatot elkapnia Viktóriának, amikor a kommunikáció létrejön az alkotók és a nézők között, és ami szuggeszív hatást tud elérni a nézőben. Lehet azt mondani, hogy nem ártott volna, ha a lábfejek megmaradnak, egy kicsit kevésbé szűkre vágva talán ez létrejött volna. Erre tanácsként azt tudom mondani, hogy egy ilyen előadásnál az ember szemmel követi az eseményeket, behatárolja azt, hogy mekkora mozgásintervallumok vannak az adott jelenetben, és ezeket utána már a képhatáron belül tudja tartani, ha leköveti a főszereplők mozgását. Ezt az előzetes megfigyelést nem árt megtenni, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy több előadást kell megnézni. Ez azért sem árt, mert, ha ismerjük az előadást, tudjuk, hogy hol vannak azok a drámai csúcspontok, amik vizuálisan is jellemzik az egész történetet, és akkor az exponálás pillanatában már felkészültek vagyunk arra, hogy ezt a történést rögzítsük. Ennél a képnél a helyzet rendben van, amit ábrázol Viktória, egy picit szűkre van komponálva, de nem egy könnyű helyzet. Ahogy nézem, viszonylag kevés fényben dolgozik, a kereső sem biztos, hogy megfelelő képet tud mutatni, ez szerencse kérdése is, és gyakorlásé is. Vannak nagy elődök, érdemes megfigyelni például Koncz Zsuzsának a fotográfusi munkásságát (aki nem azonos az énekesnő Koncz Zsuzsával), neki nagyon is jellegzetes képei vannak a színházi fotografálásban. Tudnám még mondani Keleti Évát, mint a szakma doyenjét. Azért mondom őket, mert attól lettek ők tulajdonképpen nagyon szerethetőek és híresek, mert az volt a fontos náluk, hogy megtalálják az adott alkotás mögött, a színész mögött az embert, azt az embert, aki az adott előadást létrehozza, annak a küzdelmeit, kínlódását. Ennél a képnél is ez az, ami erős, ez a jelenlét, ami itt létrejön, a küzdelem. Köszönöm ezt a munkát, szeretném, ha Viktória figyelne ezekre a kompozíciós dolgokra, de a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés: