Aznap, mikor a hajnal vörösre festette az eget, Bocsesz nagyon korán kelt és csak kaparta az ajtót, mert ki akart menni. Kisgazdája Csengő kiengedte az udvarra, de azt nem tudta, hogy Bocsesz az előző napokban igazi bányásznak csapott fel és egy óriási lyukat vájt a kerítés alá, ahol kényelmesen átfért!
   Így abban a pillanatban, ahogy kiengedték, a harmatos fűben egyenest a lyukhoz szaladt és már át is bújt a túloldalra. A kerítés másik oldalán egy tó állt, ahol a reggeli fények igazi aranyhidat festettek a víztükörre, a partján, meg 4-5 vadkacsacsalád aludt. Bocsesz nem törődött az alvó néppel, hanem inkább élvezte, hogy felzavarhatja őket. Hangosan csaholva szaladgált körbe és azt kiabálta:
   - Felkelni lusta népség! Itt a reggel! Milyen dolog már ilyenkor is csak aludni?!
   A kacsák, nagy ijedelmükben, hirtelen nem is tudták merre szaladjanak, de volt köztük egy bátor, aki egyenesen Bocsesz felé ment és rászólt...
   - Milyen dolog már az, hogy korán reggel itt zargatsz minket?!
   A kiskutya hirtelen megállt és meglepetten figyelt a kacsa szavaira, aki tovább folytatta a mondókáját!
   - Mégis mit gondolsz magadról, hát nem szégyelled magad, itt kiabálsz és nem hagyod pihenni a népem!? Vannak itt egészen pici kacsák is, akik nagyon megijedtek, mikor végigszáguldoztál mellettünk.
   Bocsesz, most már behúzott farokkal mondta:
   - Bocsánat, igazán nem akartam én senkit megbántani, de olyan szépen süt a nap, és annyira jó illatok vannak, hogy teljesen magával ragadott! Egyébként Bocsesz a nevem, kiskutya vagyok, aki néha igencsak bohókás tud lenni, kérlek nézzétek ezt el nekem!
   - No jól van, engem Csőrösnek hívnak és itt élek a tó mellett. – mondta a kacsa.
   - És mivel foglalatoskodtok napközben, ha szabad megtudnom? - érdeklődött a kutyus most már illedelmesen.
   - Hát, miután felébredtünk, tollázkodunk, ami annyit jelent, hogy szépen megigazgatjuk a tollainkat, megmosakszunk, így frissek és repülésre is készek leszünk. Utána megyünk enni, tulajdonképpen az egész napunk pihenésből és evésből áll!
   - És mit esztek? - érdeklődött Bocsesz.
   - Hát füvet, magokat, vizinövényeket.
   - De van mikor egész nagyokat pancsolunk, mert hát nagyon szeretünk úszkálni és a vizet locsolni.
   - Azt én is szertetem nagyon, mondta Bocsesz és azzal se szó, se beszéd beugrott a vízbe. Csak arról felejtkezett el, hogy a tó gyorsan mélyül, így fuldokolni kezdett. Keserves vonyításba tört ki és ha Csőrös nem lett volna a közelben akkor azt hiszem, nagy baja esett volna Bocsesznak! A kacsák pillanatok alatt ott termettek és gyorsan a szárazpartra tették az elázott kiskutyát.
   - Bocsássatok meg, nem akartam semmi galibát okozni - pihegte a kutyus.
   - Nincs semmi baj, de ígérd meg, hogy legközelebb nem leszel ilyen óvatlan!
   - Rendben van, megígérem!
   Ezután a kaland után Bocsesz még sokáig beszélgetett a kacsákkal, majd mikor alkonyodni kezdett, szépen hazament. Otthon Bori és Csengő is már nagyon várta. Megfésülgették kócos bundáját és már ment is aludni puha kis kosarába!

Jó éjszakát nektek is gyerekek, aludjatok jól, és álmodjatok nagyon szép és kedves dolgokról!