Bohócok

Eléggé távol áll tőlem ez a lecke, és sokat gondolkoztam rajta, hogy mit is fényképezzek... és hát ez lett belőle.

Én azt szeretném, ha Dóra kicsit közelebb hozná magához a Csendélet leckét, azt írja, hogy eléggé távol van tőle ez a lecke. Ehhez azt tudom javasolni, hogy akár elmegy egy könyvtárba, akár bármelyik képzőművészeti múzeumba, ha bemegy, ott biztos van művészeti bolt, biztos, hogy fog tudni találni csendélettel foglalkozó könyvet. Nem kell megvenni, senki nem fog rászólni, ha csak úgy lapozgatja - lapozgassa őket, hogy kicsit közelebb kerüljön hozzá a csendélet. A csendélet sosem tárgyak önmagában, sosem a tárgyak egymáshoz való viszonyáról szól, mindig az alkotó lelkivilágáról szól, arról a helyzetről, amit ő mesélni akar. A csendéletnek a lényege az, hogy olyan történetet tudjon nekünk előadni, ami úgy, és csak úgy megfogalmazható, de mindenféleképp mese, még akkor is, ha krumplik, zöldségek, vagy gyümölcsök vannak rajta. Ráadásul ennek esztétikai formában kell megjelennie. Itt most vannak bohócok, ezek egymással kommunikálnak, az egyik a középső ujját mutatja a másiknak, érdekes figurák, de hogy ez most miért lett lefényképezve, azt nem tudom, nem derül ki számomra, hogy mit akar ezzel közölni. Ezek biztos színesek, de valamiért most fekete-fehérben lettek lefotózva. Valamiért a haja annak a jobb oldali pumuklinak le lett vágva, ahogy a bal oldalinak le lett vágva a füle meg a sapkája meg a teste. Valamiért mindegyiknek le lett vágva a lába, de ezt sem értem, hogy miért. Ha ez egy beállított szituációs gyakorlat, az érdekes lehet, hogy eljátszunk ezekkel a bohócokkal egy történetet, ami egy emberi történet, és oda beteszem őket, mint bábuk, de mégis a valóságot próbálom tükröztetni, akár ál-szoció játékot is lehet ezekkel játszani. Ez érthető, és jól visszafejthető üzenet lenne, most nem nagyon látom át, hogy mi akar lenni, mi történt. Olyan, mintha egy nagyobb képből egy kisebb képkivágást kaptunk volna. Csendéletként ez nem értelmezhető. Beszéljük meg a hozzászólásoknál, hogy ez miért lett csendélet. Átteszem a Szorgalmiba, és ott folytassuk a beszélgetést róla. (hegyi)

Hozzászólások

Köszi. :)
Hát én se tudom, hogy ez mennyire passzol ide... de majd Zsolt megmondja. :)

Mosolyognak egymásra, de a bal oldali azért elég rendesen beint a virágos szeműnek. Az az érzésem, hogy a beintős mindjárt közelebb lép, mire a virágos szemű behúz neki egyet nagyot. A középső pedig majd megpróbálja őket szétválasztani.

Az benne a jó, hogy a tárgyak életre kelnek, bár nem tudom, hogy ez mennyire passzol a csendélet műfajához. Majd az okosok megmondják. :)

Új hozzászólás