Tamás egy búcsúpillanatot örökít meg ebben a filmben, ahol egy szertartásszerűen, mintegy katonai tiszteletadással – erre utal ez a kürtjáték is, aminek nem jut eszembe a címe, Zsoldos Imre volt, aki előszeretettel játszotta ezt a számot – szóval ennek a dallamára komponálta a Tamás ezt a filmet, amiben látjuk magát azt a személyt, aki ezt a tárgyat, amitől a búcsú történik elhelyezi, ill. körbeviszi ezen a téren, majd látjuk, ahogyan behelyezi ezt a kis kamerát, aki a főszereplő a szemeteskosárba, szimbolikusan elföldeli, ami egy papírlappal történik, rákerül az emlékezés virága, és itt már sejthetünk valamit, mert a szemetes környékén elég nagy rendezetlenség van, és egy statívnak a lábait láthatjuk meg egy tükröt, és itt átfordul ez a kép, és látjuk a felvételt rögzítő kamerát, és hát a film azzal fejeződik be, hogy az új szerzemény, a jövő hírnöke, erre kerül a fény, a fókusz, a dicsőség, és az előző kamera, ami kimúlt, aminek a temetési szertartását rögzíti, utána ezen a kamerán nyugszik meg a felvétel, egy közelítéssel, és ezt látjuk, és ami a befejezése ennek a történetnek, hogy vélhetően a Tamásnak a hajkoronája a kamera mögött haladva jobbról balra érzékeltetve akár az idő vagy a folytonosság szimbolikáját is, tehát ezen a tengelyen elúszik a háttérben ez a hajkorona. Ennek a kis etűdnek tehát van egy bevezetése, ennek a temetési helyhez való eljutás, aztán maga a szertartás, ami a film központi cselekménye, és a befejezése, az új jövevény bemutatása, és az ezzel való azonosulás a szereplő által. Úgyhogy szerintem ez egy jó megoldás... tehát átgondolt munka, de amiért én azt mondom, hogy nem biztos, hogy minden tekintetben acélos, nekem ez a szemeteskuka történet ez egy picit esetleges, nem biztos, hogy képileg annyira jól mutat, ráadásul a szemétbe dobás és a temetés között azért van egy olyan párhuzam, ami bennem egy picit ellenérzéseket vált ki – tehát itt most el kellene dönteni, hogy most a szemétbe dobtam, és akkor nem biztos, hogy kell az elföldelés, a virág, ha meg ezt a verziót választom, akkor az egész történetet nem egy szemetesben kellene lejátszani. Mégis, én azt gondolom, hogy értelmében és érzelmeiben ez egy jó megoldás. Cseles dolog az első leckére beküldeni ezt a filmet, mert akkor itt most kérdés, hogy miért első lecke, hogy a Tamás az ilyen kidobós csávó, vagy ilyen körülményesen szeret búcsúzni, vagy mert ilyen tisztelettel van a régi dolgok iránt, azaz itt sok dolgot tudunk ráhúzni, akár ráerőltetni is erre a filmre. Vegyük úgy, hogy ez humor, és akkor a Tamás humora és iróniája jellemzi őt első leckeként; én ezt el tudom fogadni, ismerjük már néhányan a Tamást, és ezt egy jó megoldásnak tartom, még ha ez egy olyan valakinek, aki idegenként vagy újként érkezik az estiskolára ez kérdés lehet, hogy mit és hogyan szeretne közölni első leckeként. Négy disznós és köszönöm. (hegyi) értékelés:

Hozzászólások

Maga a cím nem ugrott be, hogy il silencio. A többi megvan.

Koszi az ertekelest,
il silencio a zene neve. Ebben a formaban takarodonak is hivjak. kimondottan az USA hadseregenek takarodo jelzese es katonai temetesekkor jatszak amig a koporsot letakaro amerikai zaszlot osszahajtjak haromszog alalkura a diszorseg tagjai.

Kategóriától függetlenül, nagyon tetszik! Gratulációm!

mar akadt is jelentkezo a halott kamera porhuvelyere :)
Lehet ripirtnak is jo, de a kamera En vagyok, az en szemem kihosszabbitasa....
Azert annyira bizok a fonoksegben, hogy ha riportban jobb helye lenne akkor atteszik oda, bar akkor csinalhatom megint az elso lecket....
Koszi Gabor!

Bazijó, csak elnézted a kategóriát.
Ez riport volt, még hozzá remek.

Új hozzászólás