Ez egy jó ritmus, egy jó meglátás, tetszik az, hogy valami, ami ennyire felkapott, és ennyire emblematikus ünnepi helyzet, azt Ágnes ebből a nagyon szubjektív kameraállásból ábrázolja. Ez eddig jó, jó, hogy a nagyon jellegzetes fenyők megjelennek, a domb megjelenik, az egész szituáció jó, megmutatkozik a sok ember, tényleg mintha egy virágos mező lenne, miközben azok mind-mind emberek. Aminél még egy kicsit gondolkodtam volna ott, hogy biztos-e, hogy ez a kopaszodó bácsi az, aki itt a kicsit kihízott öltönykabátjával a fő alakként megáll a lábán. Nem lehet, hogy valaki olyat találtunk volna, aki esetleg érzelmileg közelebb áll ehhez a történethez? Mert ott lett volna az igazi geg lehetősége, hogy mondjuk a fűben elhever az egyik legény, aki ezekbe a műnépi dolgokba beöltözik, és onnantól kezdve megvan az egésznek a húzása. Vagy ha már néző, akkor valami egészen extrémet keresni, és akkor az egésznek megvan a humora. Ha szociografikusra akarjuk venni a figurát, akkor a jellegzetesség fontos, tehát ennek a humora maximum a kopaszságnál van, de annyira nem jellegzetesek az egyéb vonások. Ez az egy billeg nekem egy kicsit, miközben minden más rendben van. Megadom a három csillagot erre, azzal együtt, hogy szeretném, ha a jövőben ezekre a nüanszokra is kezdenénk egy kicsit figyelni. (hegyi)
értékelés:
Ó, köszönöm, és örülök :)