András ezeket az utca-sztorikat, gegeket, úgy tűnik, előszeretettel fotózza, és ez egy jó dolog, hogy ő ilyeneket észrevesz. Arra kell figyelni, hogy legyen magával következetes és szigorú, hogy egy bizonyos szint alatt minden poént nem biztos, hogy meg kell tudni csinálni. Ez a kép egy kedves kép. Ami fontos, mindig az, hogy az irónia úgy tudjon megjelenni a képen, hogy az ne legyen bántó. Ennél a képnél a gesztusok, a kis zacskójával a bácsi a kis rövid gatyójában, a néni, aki a kirakatban a puszit dobja neki mind olyan, hogy erősen jelen van egy humanista megközelítés, és ez ennek a képnek egy nagyon nagy erénye. A képkivágásban nem vagyok teljesen biztos, és abban sem, hogy teljesen optimális lenne a kamera magassága, az a szemmagasság, ahonnan a kép elkészült. Én leguggoltam volna egy kicsit, mert így most a méretkülönbség túl nagy. Jobban össze lehetett volna kötni ezt a két modellt. Másrészt az a gesztus, ami az élő, hús-vér szereplőnél megjelenik, ez a lehorgasztott fej is indokolhatná azt, hogy ebből a leguggoló pózból készüljön a kép. Ez nagyjából a problémám vele. A kép jobb oldalán van egy bizonytalanság, hogy belekomponáljam-e az ablak függőleges osztórácsát, avagy ne. Úgy látom, hogy ez a bizonytalanság egy kicsit a képnek az alján is megvan, hogy most kell a járdaszegély, vagy nem. Ezekért a bizonytalanságokért, és azért, hogy jó lett volna, ha alulról készíti a képet, egy disznó levonásra kerül. Annak örülök, hogy nagy fotosop-bindzsizés itt most nem történt. (hegyi)
értékelés: