A kutya

Elsősorban, és nem is akarok a kutya fajtajellegéről, a megvilágításról beszélni, a kompozícióról akarok beszélni, valahogyan a Buksi szeme bekerült a középpontba, egy picit talán az alá is, és ennek én nem nagyon látom, hogy mi az oka, a kutya feje fölött nagyon sok hely van, annyi, mint alatta, csak ott egy kutya is van. És ennek nincs különösebb értelme, szerintem a kép felső részéből vágnék. Igenám, csakhogy lehet ugyan ollóval is vágni, de ha a kamerán döntök, akkor a Buksi testéből is láthatnánk valamit. Pl. legugolhatott vagy feküdhetett volna oda kutya elé az alkotó. Itt a kérdés mindig az, hogy mit akarok ábrázolni. A felülről fényképezés az mindig ha a kutya-ember viszonyát ábrázolom, egy parancsoló, a modellt alárendelt helyzetbe hozó viszony – ez egyébként kisgyereknél is igaz. Ha lemegyek az ő szintjére, akkor magamhoz emelem, egy szintre kerülünk, és közelebb is kerülök hozzá. Nem azért mondom, mert nagyon sok kutyaképet szeretnék nézni, de én ezt visszaadnám ismétlésre. Itt most az történt, hogy kicsit lehajoltál, és lefényképezted a kutyádat, aki ráadásul ki is van kötve; ettől a Buksi nem lesz különösebben boldog. Mi lenne István, ha lefeküdnél a földre, és hagynád, hogy a Buksi összenyaljon, miközben a kezedben van a fényképezőgép? Mert úgy tűnik, hogy azért ezt a kutyát te szereted, hiszen az a neve, hogy Buksi bétóven. (szőke-hegyi)